Karrier MTI 2012. március. 08. 15:07

A görögországi fiatalok több mint fele munkanélküli

Decemberben újabb csúcsra hágott a munkanélküliség Görögországban, a ráta 21 százalékra emelkedett az előző havi 20,9 százalékról. A 15-24 éves korúak körében első ízben haladta meg a munkanélküliségi ráta az 50 százalékot.

A görög statisztikai hivatal, az ELSTAT csütörtöki jelentése szerint 2011 egészében a munkanélküliségi ráta 17,3 százalékra szökött fel az előző évi 12,5 százalékról, decemberben pedig 21 százalékkal rekordot döntött, ez kétszerese az eurózóna átlagos rátájának és 41 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

Korábbi tüntetés Görögországban
AP

Különösen sanyarú a fiatalok helyzete, a 15-24 éves korosztályban decemberben első ízben haladta meg az állástalanok száma a dolgozókét, arányuk elérte az 51,1 százalékot.

Az Európai Unió és az IMF által a Görögországnak nyújtandó pénzügyi mentőcsomag feltételéül szabott költségvetési megszorítások következtében csődhullám és üzembezárások sorozata indult meg. A gazdaság 2008 óta egyötödével zsugorodott és 600 ezer állás, a munkahelyek 10 százaléka szűnt meg.

A nemzetközi hitelezők nyomására a kormány - a foglalkoztatottságot ösztönzendő - mintegy 20 százalékkal, 580 euróra csökkentette a havi bruttó minimálbért. Ezt azonban továbbra is többen sokallják, Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter a napokban kifogásolta, hogy ez még mindig több, mint más válság sújtotta országokban, például Spanyolországban.

Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.