Átlépte a 400 ezret a „vigyázzban fekvés”- planking - rajongóinak száma, legalábbis ennyien lájkolták a tevékenység hivatalos Facebook-oldalát. Noha a planking ártatlan játéknak indult, az utóbbi hónapokban halálos áldozatot is követelt, sőt, néhány embert ki is rúgtak munkahelyi „padlózás” miatt.
Júniusban hét ausztrál bányászt bocsátottak el, mert munkahelyükön plankingeltek. A planking önmagában veszélytelen játék, leginkább ”vigyázzban fekvésnek”, padlózásnak vagy deszkázásnak fordítható. (A Wikipédián külön szócikket szenteltek a tevékenységnek.) Lényege, hogy különböző helyszíneken, hason fekve, - merev tartásban -, kezüket a testükhöz szorítva fekszenek a vállalkozó kedvűek, az akcióról készült képeket pedig feltöltik a közösségi oldalakra, hogy minél nagyobb nyilvánosságot kapjanak.
A planking kreatív, vicces és ártalmatlan játék - már 1997-ben rákattant két brit férfi, Gary Clarkson és Christian Langdon, bár akkoriban még csak "the lying down game"-nek, azaz lehasalós játéknak hívták -, ám az utóbbi hónapokban egyre népszerűbb lett a veszélyes helyeken „padlózás”. Az interneten sorra jelennek meg az extrém fotók kéményen, sziklaperemen vagy éppen háztetőn hasalókról, akik gyakran életüket is kockára teszik, hogy a mutatványról készült képekkel bizonyíthassák: egy kis őrültségért nem kell a szomszédba menniük.
Májusban egy 20 éves ausztrál férfi meghalt, amikor kiesett hetedik emeleti erkélyéről: a korláton plankingelt. Korábban azért tartóztattak le egy fiatalt, mert egy rendőrautó motorháztetőjére feküdt. A Planking Offical Facebook-oldalnak egyébként jelenleg 400 281, míg az ausztrál padlózókat tömörítő Facebook-csoportnak több mint 172 ezer követője van. Az ausztrálok arra is felhívják a plankingelők figyelmét, hogy legyenek óvatosak és mutatványukhoz válasszanak biztonságos helyszínt. A facebookos Planking Hungary közösségnek jelenleg 221 tagja van, itthon viszont csak május elején indult az őrület.
A júniusban kirúgott ausztrál bányászok az ország nyugati részén fekvő Pilbara környékén dolgoztak, két cégnél, a Conneq-nél és BHP Billiton-nál. Utóbbi sajtószóvivője megerősítette, hogy valóban elbocsátottak hat dolgozót, mert azok a munkavédelmi szabályokat figyelmen kívül hagyva kockáztatták testi épségüket, azt viszont már nem hozta nyilvánosságra, hogy az érintettek valóban plankingeltek-e. Az eset nem egyedi: májusban az egyik ausztrál gáz- és olajipari cég két munkását elbocsátotta, másik kettőt pedig felfüggesztett állásából, mert azok egy hatvan méter magas kéményen hasaltak, az akcióról készült fotókat pedig nyilvánosságra hozták.