2011. május. 12. 14:20 MTI Utolsó frissítés: 2011. május. 13. 10:42 Karrier

Rekordszinten a görög munkanélküliség

Új rekordra, 15,9 százalékra nőtt februárban a görög munkanélküliség, a januári 15,1 százalékról, és a decemberi 14,8 százalékról.

A görög statisztikai hivatal, az ELSTAT csütörtökön közzétett adatai szerint ez a legmagasabb havi munkanélküliségi ráta 2004 óta, amikor Görögország elkezdte az adat nyilvántartását. Egy évvel azelőtt még 12,1 százalék volt a munkanélküliség Görögországban. Idén februárban a foglalkoztatottak száma 4,18 millióra csökkent a januári 4,27 millióról. 

Tavaly május óta szigorú megszorító programot hajt végre Görögország cserébe az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 110 milliárd eurós mentőövéért cserébe. Idei költségvetési tervében a kormány még azzal számolt, hogy a munkanélküliség 14,5 százalékra nő, majd csak  jövőre tetőzik 15 százalékon. A szakszervezetek ennél borúlátóbbak, szerintük az idei munkanélküliség akár 20 százalékos is lehet majd. 

Februárban a 15-24 év közöttiek körében volt a legmagasabb a munkanélküliség: 40,4 százalék az egy évvel korábbi 32,0 százalék után. Az idei második hónapban a munkanélküli nők aránya 19,0 százalékra ugrott az egy évvel korábbi 15,3 százalékról.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.