2010. június. 24. 17:10 MTI Utolsó frissítés: 2010. június. 24. 17:00 Karrier

Nem divat a felnőttképzés Magyarországon

Magyarországon alacsony, a felnőtt lakosság körében mintegy 8,5 százalékos a felnőttképzésben részt vevők aránya, holott az EU 2010-re 12 százalékos arányt határozott meg célként - mondta Juhász Erika, a Debreceni Egyetem (DE) docense egy csütörtöki debreceni szakmai konferencia sajtótájékoztatóján.

Magyarországon továbbra is tartja magát az a téves képzet, miszerint a képzés "iskolapadot és oklevelet" jelent - mondta Juhász Erika, DE docense. Pedig a felnőttképzéshez tartozik az is, ha valaki előadásokra jár el, autodidakta módon képzi magát, vagy egyszerűen csak megtanul kezelni egy számítógépes programot - tette hozzá. A kétnapos Nemzetnevelés-felnőttnevelés-közművelődés című konferencia keretében mintegy ötven előadáson vitatja meg a szakma a felnőttképzéshez kötődő gyakorlati lehetőségeket és cserél tapasztalatot egy-egy konkrét projektről.

 

 

hvg360 Farkas Zoltán 2024. december. 04. 09:30

Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.