2009. szeptember. 10. 16:06 MTI Utolsó frissítés: 2009. szeptember. 10. 15:51 Karrier

Bezárt a szenvedélybetegeket foglalkoztató kávézó

Bezárt az ország egyetlen, szenvedélybetegek foglalkoztatását, társadalomba való visszailleszkedését segítő úgynevezett absztinens kávézója Pécsett a közelmúltban - erősítette meg az MTI információját a vendéglátóhelyet működtető Mérföldkő Egyesület rehabilitációs intézményének vezetője.

A lépésnek anyagi okai voltak. Egyre kevesebb vendég tért be a belvárosi kávézóba Pécsett, amely profiljából adódóan nem tartott alkoholos italokat, nem üzemeltetett játékgépeket, így forgalma annyira csökkent, hogy a működtetés költségeit már nem tudta kigazdálkodni - mondta Kiss András.

A Mérföldkő Egyesület 2006-ban nyitotta meg a vendéglátóhelyet, a beruházáshoz szükséges másfél millió forintot pályázat útján nyerte. Az alkalmazottak az egyesület Kovácsszénáján működő rehabilitációs otthonának lakói voltak, és e védett munkahely révén igyekeztek visszailleszkedni a társadalomba. A fiatalok legfeljebb egy évig dolgoznak a kávézóban, utána máshol vállaltak munkát, helyüket pedig az otthonból kikerülő társaik vették át.
 
Kiss András összességében sikeresnek ítélte a kávézó hároméves működését. Hozzátette, számoltak azzal, hogy a kávézó hosszabb távon nem lesz rentábilis, ennek ellenére most egy másik, alacsonyabb fenntartású helyet keresnek, ahol néhány hónap múlva újra nyithatnak.
 
Az 1999-ben alakult Mérföldkő Egyesület 2003-ban nyitotta meg tizenhat ágyas rehabilitációs otthonát a baranyai megyeszékhelytől huszonöt kilométerre található Kovácsszénáján. Az intézményben évente negyven drog- és alkoholfüggőt kezelnek fél-egy éven át, kétharmad részük sikerrel vesz részt a terápiákon. A szervezet emellett egy tizenkét ágyas átmeneti otthont is működtet Pécs-Somogyban.


hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.