2009. augusztus. 10. 11:20 MTI Utolsó frissítés: 2009. augusztus. 10. 11:31 Karrier

Hétszáz dolgozójától válik meg a pécsi Elcoteq

Szeptember végétől hétszázzal kevesebben dolgoznak a pécsi Elcoteqben; a leépítésre a megrendelés-állomány csökkenése miatt van szükség - indokolta az elbocsátást a cég kommunikációs ügyekért felelős igazgatója.

Várhatóan 390 saját és 310 kölcsönzött munkaerőtől válik meg az elektronikai cég, a csoportos létszámleépítésről már a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központot is értesítették - mondta Krippl Zoltán. A pontos létszámot a következő napokban határozzák meg, miután befejezik a tárgyalásokat a cég üzemi tanácsával. A leépítés a vállalat minden egységét érinti. 

Az elektronikai termékeket gyártó, finn tulajdonú multinacionális vállalat mintegy 4 ezer munkavállalót foglalkoztat Pécsett, egynegyedük kölcsönzött munkaerő. Január óta, a piaci helyzet gyors romlásához igazodva, az Elcoteq már csökkentette kapacitásait. Az év elején Baranya megye legnagyobb cége mintegy 450 saját dolgozót és 900 bérelt munkást küldött el. Áprilisban közölték azt is, hogy három helyett csak két üzemben folytatja a termelést az Elcoteq Pécsett. Ez nem járt újabb létszámcsökkentéssel, de a kevesebb megrendelés miatt összevonták a termelést, és a legkisebb alapterületű üzemből raktár lett.

A finn Elcoteq Network Corporation elektronikai gyártásszolgáltató - műfajában a legnagyobb Európában és a hatodik a világon - júniusban bejelentette, hogy észtországi, tallini tevékenységének nagy részét eladja termékei egyik fő vásárlójának, a svéd Ericsson távközlésiberendezés-gyártónak, közel 30 millió euróért. A nagy volumenű európai gyártást pedig Magyarországon, Pécsett összpontosítja ezentúl.




hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.