Negyvenhat egyetemi város van Magyarországon. Egészen pontosan 24 egyetemi és 21 főiskolai város, valamint egy egyetemi nagyközség: Piliscsaba, amelynek hajdani szovjet laktanyájában jött létre az azóta budapesti székhelyű Pázmány Péter Katolikus Egyetem. A Pázmány bölcsészkara azonban ma is a faluszéli egyetemvárosban működik, több mint 4 ezer hallgatójával a "legegyetemivárosabb" magyarországi településsé téve az alig 7500 lakosú nagyközséget (lásd táblázatunkat a 66-67. oldalon).

Gödöllőt sem kizárólag a Szent István Egyetemen tanulók tömege kvalifikálta az egyetemi polgárok számát az egyetemen kívüliekéhez mérő toplista 2. helyére; annak is fontos szerepe van az előkelő helyezésben, hogy a nagy tanintézmény egy viszonylag kicsi, 32 ezres városban működik. Hasonló a helyzet a 6. helyen álló 17 ezres Kalocsával és a 8. helyen álló, éppen gödöllőnyi Gyöngyössel is. Ha nem kizárólag a nappali tagozatosoknak, hanem az összes hallgatónak a városban lakók számához viszonyított aránya alapján rangsoroltunk volna, akkor pedig a mátraaljai város állna a dobogó második fokán, egyetlen felsőfokú tanintézete, a Károly Róbert Főiskola ugyanis - több mint 45 százalékos részesedéssel - kimagaslóan a legnagyobb távoktató a hazai egyetemek és főiskolák mezőnyében.

Szélesre tárt kapuk © Végel Dániel

Nem meglepetés, hogy Szeged, Pécs, Veszprém, Debrecen, Eger és Győr az első tíz között van, de tulajdonképpen azon sincs mit csodálkozni, hogy Budapest csak a 12. e listán, hiszen nappali tagozatos egyetemistáinak-főiskolásainak 105 ezres számát 1,7 milliós lakónépességgel kell összevetni. (A hallgatók abszolút számát tekintve Szeged, Debrecen és Pécs követik a fővárost ötöd-hatod budapestnyi adatokkal.) Pedig Budapestet nem csupán az ott székelő intézmények erősítik: működik fővárosi fiókja a kalocsai, a nyíregyházi, a szombathelyi és a szolnoki főiskolának, valamint a pécsi és a soproni egyetemnek is. Ami pedig a lista végét illeti, ott olyan aligvárosok is felbukkannak, mint a 7 ezer lakosú Bácsalmás a Kecskeméti Főiskola fiókjával vagy a 14 ezer lelkes Pécel a maga adventista főiskolájával.

Aligha véletlen, hogy az adott településen élők átlagos iskolai végzettsége nem független attól, "mennyire egyetemi" az a város, amelyben élnek. Bár e műfajban általában nem nagyok az egyes városok közötti különbségek, szembeötlő, hogy az első tízben az egy Kalocsa kivételével mindenütt tíz elvégzett osztály fölött, az utolsó tízben pedig mindenhol az alatt van a mutató. Látványosabbak az eltérések az első és az utolsó tíz egyetemi városban élők jövedelmében, ám itt csínján kell bánni a statisztikákkal, mivel a lista vége felé közeledve egyre nagyobb a jelentős adókedvezményekkel - márpedig a táblázat az adóköteles jövedelmeket tartalmazza - és szürkemunka-lehetőségekkel "támogatott" agrárium szerepe a települések gazdaságában.

Alig mutatkozik viszont különbség az első és az utolsó tíz között az ezer lakosra jutó lakások számában, ami jó eséllyel azt jelzi, hogy Magyarországon nem vált még nagyüzemi méretűvé az egyetemistáknak történő lakáskiadás. E versenyszámban kimagaslóan az első Budapest, ahol sok lakást irodaként használnak, a második pedig a Balaton-parti Siófok, s csak a középmezőny elején tanyáznak az olyan klasszikus egyetemi városok, mint Szeged, Debrecen és Pécs. A városi mozik népszerűsége sem az egyetemisták számarányától függ, hanem egyszerűen attól, hogy van-e az adott településen korszerűnek mondható filmszínház.

Nem egyetemfüggő a vendéglátóhely-sűrűség sem: a kocsmák számában abszolút első Siófokot a szintén fürdőváros Keszthely követi, s "a három klasszikus" e tekintetben jóval a 64-es táblázatátlag alatt van. Az utolsó a Budapesttel egybeépült Pécel, az utolsó előtti pedig a kakukktojás Piliscsaba, amely egyeteme katolikus erkölcsei mellett valószínűleg annak is köszönheti gyenge kocsmastatisztikai eredményét, hogy tanórák után a Pázmány diákjainak nagy többsége nem helyben múlatja az időt, hanem buszra vagy vonatra száll, és hazaindul a kétfalunyira lévő Budapestre.