2008. november. 28. 15:11 MTI Utolsó frissítés: 2008. november. 28. 15:11 Karrier

1500 főt bocsát el a Foxconn Komáromban és Debrecenben

Komáromban közel ezer, Debrecenben 500 főt küld el gyáraiból a tajvani Foxconn. A leépítést a vezetőség mindkét üzemben bejelentette a dolgozóknak és a munkaügyi központnak.

Az elbocsátások a saját állományban foglalkoztatott létszám több mint felét érintik. A gazdasági körülmények és a megrendelés-állomány változásától függően Komáromban mintegy ezer, Debrecenben közel 150 fő továbbfoglalkoztatását tervezik - mondta a komáromi vállalat igazgatója.

A vállalat Komáromban teljesen megszünteti az elektronikai alkatrészek gyártását, ezekeket Debrecenben gyártják tovább, azonban az üzleti előrejelzések szerint a debreceni létszámot is csökkenteni kell.

Tálos Péter elmondta: rövidtávon nincs indoka a debreceni üzem fenntartásának, azonban a cég középtávon bizakodó, ezért nem adja fel ottani bázisát.
 
Az 1974-es alapítású Foxconn International Holding Tajvan legnagyobb műanyag-csatlakozó és PC-alkatrész gyártója. Magyarországi leányvállalata, a Foxconn Hungary Gyártó Kft., mint a Nokia legnagyobb globális beszállítója, 2004. márciusában zöldmezős beruházásként indította el a termelést első üzemcsarnokában, a komáromi ipari parkban, amelyet azóta további két csarnok követett.
   

 

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.