Tóth Zoltán olajipari technikusként végzett Nagykanizsán, 1967-ben. Az 1970-es években hosszabb időt töltött Irakban, majd dolgozott Algírban és Tunéziában is. Részt vett a 2000-es, pusztaszőlősi gázkitörés elfojtásában, jelenleg is terepen dolgozik, Dévaványán.

Tovább tartott az út, mint gondoltam, ezért sietősen estem be Gyomaendrődön a megbeszélt találkozóhelyre. Tóth Zoltán, aki immár negyven éve a hazai olajipar aktív résztvevője, türelmesen várt, kezében egy horgászmagazinnal.

hvg.hu: Hogyan csöppent a szakmába? Az 1960-as évek végén konkrét elképzelése volt arról, hogy olajkútfúrással akar foglalkozni?

Tóth Zoltán: Zalában az 1960-as, 70-es években fellendült az olajipar, a szüleim tanácsára végeztem el az olajipari technikumot, ahova akkoriban nem volt egyszerű bejutni. Az alapok mellett a gyakorlatot a nyári szünetekben szereztük meg, terepen: termelésnél, fúrásnál, olajipari gépgyárban. Itt többet láttunk a munkából, de igazából csak akkor látja az ember, hogy mivel jár, amikor elmegy dolgozni. Én 1967-ben végeztem.

Tóth Zoltán © hvg.hu

hvg.hu: Rögtön sínre került az élete? El tudott helyezkedni itthon, vagy adódott lehetőség külföldön is?

T. Z.: Akkoriban Magyarországon anyagilag igencsak megbecsülték az olajipari szakembereket, kezdőként másfélszer annyit – négyezer forintot - kerestem, mint a más területen dolgozók. Később már nem volt ilyen jó a helyzet, a béremelések el-elmaradtak. 1971-ben Irakba mentem, itt 18 hónapot töltöttem, ahogy tíz évvel később, 1982-ben is. Dolgoztam még Tunéziában és Algírban is.

hvg.hu: Hogyan kerül egy magyar szakember Irakba? Ekkora volt a kereslet a külföldiek iránt, vagy csak a szocialista államok munkaerejére volt igény?

T. Z.: Irak úgy üzemeltette az olajiparát az 1970-es években, hogy külföldieknek kiadta a munkát, a fúrástól egészen a nyersolaj-finomításig, sőt az értékesítésig, vagyis gyakorlatilag az utolsó fázisig. Csúnya kifejezéssel nem csinált mást, csak tartotta a kezét, ahová többek között az amerikaiak, franciák, olaszok rakták a pénzt. Hogy Irak mire használta föl ezt, már más kérdés. Az iraki és a magyar állam kötött egy szerződést, miszerint a szénhidrogén-kutatás a magyar állam feladata, mi pedig kimentünk. Rajtunk kívül dolgoztak ott még szovjetek és csehek.

hvg.hu: Simán ment a kiutazás? Milyen gyakran jöhettek haza, egyáltalán, hányan alkották a magyar csapatot?

T. Z.: Az állam kiküldött, ezzel nem volt gond. Két fúróberendezéssel dolgoztunk Irakban, egy-egy berendezéshez negyven fő tartozott, egy kis magyar kolónia lakott a sivatagban. Az első kiküldetés kicsit keservesebb volt: a hazautazás költséges, a szabadság pedig rövid. Kétszer kilenc hónapig voltam kint, közötte két hétig itthon. A második 18 hónapos kiküldetés ennél családbarátabbra sikerült, tizenkét hetet kint dolgoztunk, aztán következett négy hét itthon. Viszont akkoriban elég zűrös volt a helyzet az iraki-iráni háború miatt. Bászrától 70 kilométerre dolgoztunk, a várost igyekeztünk elkerülni. Egyik kollégánk sajnos meghalt ott, amikor az irániak belőttek, és eltalálta egy repesz. Tudomásul kellett venni, hogy az egy másik világ, alkalmazkodni kellett a körülményekhez.

hvg.hu: Ma is ilyen nehéz körülmények között dolgoznak külföldön a magyarok?

T. Z.: Az utóbbi években nagyobb hangsúlyt fektettek a munkajogra, megszabják, hány napot lehet dolgozni egyfolytában, mikor kell pihenőt tartani. A Szíriában, Ománban dolgozó magyarok általában öt hétig vannak kint, majd öt hetet itthon töltenek, hat nap után van egy pihenőnapjuk, és napi 12 órát dolgoznak. Itthon ez kicsit másképp alakul: a fizikai munkások, akik a berendezéseknél dolgoznak napi 12 órában, hét nap munka után hét napot pihenhetnek.

hvg.hu: Önnek mi a feladata a fúrásoknál? Éjjel-nappal kint van terepen, hóban-fagyban is?

T. Z.: Most Dévaványán dolgozom, 12 órás váltásban az egyik kollégámmal, supervisorként. Jelenleg 10-12 ember van egy műszakban reggel héttől este hétig, ehhez jönnek még a többiek: villanyszerelő, vezető fúrómester, 20-22 ember összesen. A váltótársammal felügyeljük a munkát, hogy minden simán menjen. A mi feladatunk, hogy a fúrás során felmerülő összes problémát megoldjuk, illetve megpróbáljuk elkerülni, hogy egyáltalán gondok adódjanak. Persze mindig közbejöhet valami, hiszen nem látunk a föld alá. A műszerek ugyan informálnak, hogy mi zajlik a mélyben, de ezek sem tudnak kimutatni mindent. Például a próbafúrásoknál az kiderül, hogy 1-2-3 ezer méter mélyben (a hazai kutak többnyire ilyenek) van folyadék, de annyira nem fejlett a technika, hogy kiderüljön, olaj, gáz vagy víz húzódik meg a rétegek között.

© hvg.hu

hvg.hu: Adódik a kérdés, kinek éri meg ma kutat fúratni, és mekkora az esély rá, hogy „lyukra fusson”? Összegszerűsítve a dolgot, mennyibe kerül ma egy kút fúratása?

T. Z.: Már a nyolcvanas években 20-40 millió forintba került egyetlen kút fúrása. Ha a jelenlegi árakat nézzük, több száz millió forintról van szó, 500 millió alatt ma már nem is nagyon lehet megúszni. És akkor még ott a rizikó, hogy nem hozza meg a várt mennyiséget. Ilyenkor ráfizetéses a dolog, a befektetett pénz nem visszanyerhető. Ám ha hazai viszonylatban elfogadható mennyiségű gázt termel egy kút, akkor azért egy-két éven belül behozza az árát. A legnagyobb hazai cégnek, a Mol-nak a kutatás nem tartozik annyira a profiljába, az úgynevezett koncepciós területek, ahol ma a legtöbb fúrás zajlik, külföldi cégekéi. Sokba kerül mindez. Van egy mondás: „ha nincs pénzed, ne állj neki olajkutat fúrni”.

hvg.hu: Évente hány fúrásra kerül sor? Lassan elfogy a feltáratlan terület, kimerülnek a lelőhelyek, pusztulnak a kutak. 

T. Z.: Tény, hogy Magyarországon a jelentősebb területeket, mint a zsanai gázmező, vagy az algyői, nagylengyeli, bázakerettyei, már feltárták, kiaknázták. Ezek voltak a legelsők, még a 60-as években. Úgy saccolom, évente 30-40 kutat fúrnak Magyarországon, de nehéz megmondani, hogy ebből hány produktív. Ha a jelenlegi termelő kutak – amik a hazai olajipart fenntartják – megszűnnek, baj lesz. A gázipar ilyen szempontból életképesebbnek tűnik, mert vannak még feltáratlan, nagy gázmezők a világon. A hazai gáztárolók üzemeltetése miatt pedig bizonyos olajipari tevékenységet fenn kell majd tartani, de az minimális lesz.

hvg.hu: Mi lesz a kitermelést már nem végző kutakkal?

T. Z.: Ha a kisebb mezők kimerülnek, bezárják őket. Nagyobb probléma, hogy ezeket le is kell szerelni, ami még a felállításuknál is többe kerül: milliárdos költségről beszélhetünk. Vannak műszakilag veszélyeztetett kutak, ezeket mindenképpen fel kell számolni, az előírásoknak, szabályoknak megfelelően.

hvg.hu: Mi történik, ha előre nem kiszámítható módon, a munkálatok közben kitör a gáz? Mikor fordulhat ez elő?

T. Z.: A fúrások során két folyadékkal dolgozunk. Az egyik kimondottan környzetbarát, a másik - ami szintén környezetvédelmi szempontból elfogadott anyagokat tartalmaz - ezer méternél mélyebben használjuk. Kitörések megelőzése szempontjából fontos, hogy a fúróiszapnak, illetve a kútmunkálati folyadékoknak a hidrosztatikai nyomása nagyobb legyen, mint a rétegekben rejlő, kinyerésre váró folyadéké - gázoké -, különben kitör a kút, és ha kitör, gond van. Buda Ernő bányamérnök, a magyar olajipar legendás alakja elemezte a hazai hévíz- és olajkitörések okait, és kimutatta, hogy a kitörések több mint 70 százaléka valamilyen úton-módon emberi mulasztásra vezethető vissza.

Magyarországon az utolsó kitörés a pusztaszőlősi volt (2000-ben - a szerk.). Elég rafinált műszaki probléma miatt következett be, nem lehetett előre látni: egy béléscső megsérült. Amikor beindult a kút, már mindenki látta, hogy nagy baj van, rögtön be is gyulladt a gáz. A kitörést 23 nap alatt sikerült csak elfojtani, két kút megsemmisült.

hvg.hu.: Ilyenkor összeül egy válságstáb, hogy megbeszéljék a mentési elképzeléseket?

T. Z.: Igen. Van egy kitörésvédelmi csapat, melynek vezetői megbeszélik a feladatokat, meghatározzák a munkafolyamatot. Pusztaszőlősön is ez történt. A kitörés elfojtását nehezítette, hogy a fúrótorony acélszerkezete megolvadt, a torony összedőlt. El kellett takarítani a kút környékéről a romokat, hogy a lyukfejhez hozzáférhessünk, ez eleve több napos munka volt. A vizet messziről kellett szállítani, víztározót kellett építeni, és az oltáshoz használt víz elvezetését is meg kellett oldani. Amíg a gáz ég, nincs baj, de amikor nem ég el és a környéket beborítja a tiszta gáz, a lakosságot ki kell költöztetni. Pusztaszőlősön erre nem került sor.

hvg.hu: Milyen gyakoriak a kitörések itthon?

Feltárás és kitörés

Magyarországon már az ötvenes években elkezdődött az az aktív  kőolaj- és gáztermelés, ami sok helyen a mai napig tart. Nagylengyelben 1958-ban már földgázzal fűtöttek. A hatvanas években fellendült a földgáztermelés Algyőn, de jelentős mennyiségű gázra bukkantak a zsanai mezőn, és értékes lelőhelynek bizonyult Bázarekettye is.   A fúrásokkal együtt azonban megnőtt a kitörések száma is. Az elmúlt három évtizedben hazánkban több mint tíz gáz- vagy olajkitörés volt. Algyőn 1968 decemberében a kút meghibásodása miatt begyulladt a gáz, 60 méter magas, 20 méter átmérőjű lángoszlopot generálva. 1979-ben a zsanai mezőn keletkezett gázkitörés, a fúróberendezés  elégett. 1983. januárjában a hajdúszoboszlói gázkitörésben megsemmisült a berendezés. A legutóbbi kitörésnél, Pusztaszőlősön 2000 szeptemberében két kút megsemmisült.

T. Z.: 1978-ban nagy kaliberű volt a zsanai gázkitörés, ahol elégett az egész berendezés, de azt a kutat sikerült úgy helyrehozni, hogy a mai napig üzemképes. A Dunántúlon is volt kitörés, CO2-kitörés, ennek az a veszélye, hogy nem gyullad meg, de ahol a gáz megtelepszik, minden élőlény elpusztul. Ebben az esetben a környező településeket ki kellett üríteni.  

hvg.hu: Mi a helyzet az utánpótlással? Fiatalok is dolgoznak a fúrásokon vagy egyre kevesebb az érdeklődő? Megtűri-e a szakma a gyengébb nem képviselőit?

T. Z.: Fiatalok is vannak, az utánpótlásról az egyik legnagyobb hazai fúróvállalat is gondoskodik, a saját berkein belül olajipari szakmunkásokat képez. A felsőoktatás talán kicsit biztatóbb, mint a középiskolai képzés ilyen téren, mert például Miskolcról, a bányamérnöki karról tehetséges olajmérnökök kerülnek ki. A lényeg, hogy ők is ott legyenek a terepen az elejétől fogva. Végezzenek fizikai munkát, lássák az egész folyamatot, hogy megértsék az ok-okozati összefüggéseket, hogy később ne legyen gondjuk az irányítással. Egy-egy hölgy is dolgozik a szakmában, de az ő helyzetük nem könnyű, a fizikai munkával, amikor több tonnát kell elhordani – mínusz húsz fokban is – nem igazán boldogulnak. De az irányítók között ma már akadnak hölgyek is.

László Éva Lilla