Életkortól, nemtől és beosztástól függetlenül érvényes az az állítás, hogy a versenyszférában egyre csökken azon munkavállalók köre, akik naponta 8-9 órát töltenek munkával, az elvégzendő feladatok mennyisége ugyanis jelentősen meghaladja az egy nap alatt teljesíthető szintet. Azokat az alkalmazottakat, akik sok energiát fektetnek abba, hogy a maximumon teljesítsenek és meg is kapják a teljesítményükért járó elismerést, könnyen magával ragadhatja a "siker szele". Egy-egy magasabb pozíció elérése ráadásul olyan mértékű tempót igényel, amely korántsem fér bele 8-10 óra aktív munkaórába, hanem még ennél is több időráfordítást és elszántságot igényel.

A munka szinte észrevétlenül foglalja el az első helyet szemben bármely mással, legyenek azok emberi kapcsolatok, sport, szórakozás, hobbi vagy pihenés. A probléma akkor hatalmasodik el, mikor a munkaalkoholista nem is leli örömét a fenti tevékenységekben, munkája válik egyetlen örömforrássá, amelyért szinte mindent képes feladni. Sokan mentegetőznek azzal, hogy valóban nincs idejük és a nem teljesítés esetén veszélybe kerül megszerzett pozíciójuk, vagy éppen elvesztik az előléptetés esélyét. A lehetőséget, hogy magasabb jövedelem mellett még többet dolgozzanak. De mi az ára a hőn áhított magasabb beosztásnak és a felfelé ívelő karrierútnak?

A munkaalkoholisták általában nem élik meg veszteségként a szabadidőről való lemondást, amely tulajdonképpen e jelenség legbiztosabb jele. A munkamániás embert ugyanis kifejezetten nyugtalanítja, ha nem vállal többet, mint ami a 10-12 (!) órába belefér, lelkesen kezd bele újabb és újabb feladatokba, megfeledkezve az időről, esetleg magánéleti eseményekről, sőt a szórakozást is vegyíti a munkával. A párkapcsolat legfőbb megrontója az ilyen ember állandó rendelkezésre állása, időhiánya és a külvilág iránt mutatott közönyössége.

A menedzserek hajtják magukat a legjobban

Munkaalkoholizmusra leginkább a menedzseri réteg tagjai hajlamosak, akik a "cégért mindent" alapelv szerint vezetik életüket. Talán ők vállalják fel a leginkább szenvedélyüket, noha a legtöbben tagadják azt, hogy abnormálisan sokat dolgoznának. Ők legtöbbször belső késztetést éreznek, hogy napi 12-16 órát dolgozzanak.

Az agyonhajszolt munkavállalóknál fokozottan kell számolni a kiégés veszélyével, az állandó stresszhelyzeteknek, a kikapcsolódás, mozgás- és pihenésszegény életmódnak és a rendszertelenségnek köszönhetően. Mindezen felül pedig a lazuló párkapcsolati, rokoni vagy baráti szálakkal is számolnia kell annak, aki teljes mértékben a munkájának szenteli életét.

Tartalmi partnerünk a HR Portál. A cikk folytatását itt olvashatja.