2008. március. 05. 14:43 hvg.hu Utolsó frissítés: 2008. március. 05. 14:45 Karrier

Sztárság helyett szép kis nyugdíjra vágynak a kanadaiak

Ha választhatnának, a kanadaiak inkább a biztos nyugdíjat - ezzel együtt egy nyugalmas állást - választanák, mint a sztársággal járó busás gázsit - derül ki egy friss felmérésből.

Az RBC piackutató cég felméréséhez kétezer kanadai munkavállalót kérdezett meg, hol dolgoznának szívesen. A válaszadók 34 százaléka állami állást vállalna, és csak 27 százalék nyilatkozott úgy, hogy a szórakoztató iparban helyezkedne el. Kilenc százalékuk szerint a könyvelőké a jövő, míg tizenegy százalék szerint azok járnak jól, akik a pénzügyi szektorban dolgoznak.

A felmérés során a munkavállalók lojalitását is vizsgálták: míg a kanadaiak 52 százaléka nyilatkozott úgy, hogy erősen kötődik munkahelyéhez, csak 28 százalékuk állította, hogy akkor is jelenlegi munkahelyén maradna, ha kapna egy jobb állásajánlatot (és magasabb fizetést).

A kanadaiak fele számol azzal, hogy nyugdíjazásáig legalább ötször munkahelyet vált, egyharmaduk folyamatosan frissíti önéletrajzát, hátha a jelenleginél kedvezőbb munkaajánlatot kap.