2007. december. 14. 15:17 MTI Utolsó frissítés: 2007. december. 14. 15:16 Karrier

Több mint kétezer határőr kerül át a rendőrséghez

A határőrökkel országosan 2100 fővel bővül a rendőrség állománya, akik a két szervezet január elsejei összevonása után is többségében hasonló feladatot látnak majd el, mint korábban, vagyis a mélységi ellenőrzéseket fogják végrehajtani - erről Béndek József altábornagy, a határőrség országos parancsnoka beszélt a Győri Határőr Igazgatóság pénteki utolsó állományülése után.

Béndek József az integrációról szólva elmondta továbbá, hogy azt  a külsőségekben egy ideig még nem láthatják az emberek, hiszen a ruhákat nem cserélik le, azok a kihordási idő után, 2010-2011-re válnak majd egységessé.
 
Az azonosító jelvényt és igazolványt viszont lecserélik, tehát január 1-jétől a határőr igazolványok és azonosítók már nem lesznek érvényesek.
 
Cseri József dandártábornok, a Győri Határőr Igazgatóság vezetője elmondta, illetékességi területükön Győr-Moson-Sopron megyéből közel 700, míg Komárom-Esztergom megyéből 75 határőr vállalja a rendőrség kötelékében továbbra is a szolgálatot.
 
Az igazgatóság teljes létszáma meghaladja a 900 főt, tehát ebből 150-200 határőr döntött úgy, hogy leteszi a szolgálatot. Kisebb részük felmentéssel és végkielégítéssel távozik, mivel nekik még nincs meg a szolgálati idejük a nyugállományba vonuláshoz. Kétharmad részük viszont ezt a formát választhatta.
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.