2007. február. 08. 16:50 MTI Utolsó frissítés: 2007. február. 08. 16:59 Karrier

Itthon is segítik a 45 év felettiek foglalkoztatását

Az idén már legalább 50 ezer egyéni, 500 szervezeti és 500 pártoló tagra számít a most létrehozott Szenior Foglalkozatási Szövetség - közölte Vadász János elnök.

A szövetség célja, hogy javítsa a 45 év feletti korosztály foglalkozatását - hangsúlyozta az elnök. A tervezett taglétszám alapján az idén 100 millió forint tagdíjbevételt érhet el a közhasznú szervezetként tevékenykedő szövetség. Ezt a pénzt valamint a Munkaerőpiaci Alapból, illetve az európai uniós pályázatok alapján elnyert összegeket képzésekre, foglalkoztatást segítő akciókra, tanácsadói és szervező munkára fordítják. Többek között egy díjat is alapítanak azoknak a munkáltatóknak, akik készek tenni a 45 felettiek foglalkoztatásáért.

A szövetség szenior klubokból országos hálózatot kíván létrehozni, felhasználva a helyi könyvtárak, művelődési intézmények, munkaügyi irodák adta lehetőségeket. A klubok felveszik a kapcsolatot a helyi munkáltatókkal annak érdekében, hogy a klubtag 45 év feletti munkavállalók képzettségüknek, tapasztalataiknak megfelelő munkához juthassanak. Fontos feladat lesz az is, hogy olyan képzéseket, átképzéseket indítsanak számukra, amelyek szükségesek elhelyezkedésükhöz.

Az elnök szólt arról is, hogy a szövetség önálló honlapot indít, s ezt is felhasználják arra, hogy a szövetséghez tartozó munkáltatók megtalálják a keresett munkavállalókat, a munkavállalók pedig munkahelyhez juthassanak. A szövetséget 30 egyéni tag, valamint 7 szervezeti tag hozta létre, ezek országos munkáltatói, illetve szakszervezeti szövetségek.

Vadász János elmondta, hogy széleskörű szervezési munkát végeznek majd további egyéni szervezeti és pártoló tagok bevonása érdekében. Hasonló, a 45-50 feletti korosztály foglalkoztatását elősegítő szövetségeknek nagy hagyománya van Nyugat-Európában, illetve az amerikai Egyesület Államokban.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.