2007. február. 08. 16:08 MTI Utolsó frissítés: 2007. február. 08. 15:10 Karrier

Kiss Péter: 40 milliárd forint jut a szakképzés fejlesztésére

A második nemzeti fejlesztési terv keretében 40 milliárd forint európai uniós forrás áll rendelkezésre a szakképzés fejlesztésére szolgáló programok finanszírozására - közölte Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter.

A Munkakultúra - szakképzési modellek című országos konferencián a tárca vezetője hangsúlyozta: olyan látványos fejlesztést szeretnének megvalósítani a szakképzés területén, mint amilyen 1994-ben, világbanki program keretében a szakközépiskolák tekintetében történt.

Külön programot indítanak a 28 leghátrányosabb kistérségben élők szakképzésére, amely megítélésük szerint az egyetlen kitörési pontot jelentheti ezeken a területeken.

Kiss Péter tájékoztatása szerint ez a program 28 kistérség csaknem ezer települését érinti, ahol egyébként a hazai roma lakosság zöme is él. Hozzátette: ez a komplex program felöleli a gyerekkori kompetenciafejlesztést, a közszolgáltatók fejlesztését és a szülői minta megteremtését is, vagyis minden síkon hozzájárul ahhoz, hogy belsővé váljon a gondolat: "érdemes tanulni, mert akkor jobb munkához juthatunk, jobban élhetünk".

A szociális és munkaügyi miniszter bejelentette: a komplex kistérségi fejlesztési program az idén százmilliárd forinttal indul.