2006. augusztus. 30. 13:21 hvg.hu Utolsó frissítés: 2006. augusztus. 30. 13:24 Karrier

Önéletrajz írási technológia: pár hatékony trükk

A CV (azaz az állások megpályázásához nélkülözhetetlen szakmai önéletrajza) alighanem az egyik legfontosabb dokumentum, amit az ember csak létrehozhat a saját érdekében az élete során. Mégis az emberek többsége legfeljebb egy órát fordít rá, hogy összedobja.

Elég lehet egy óra, hogy az egész munkás életüket állomásról-állomásra akkurátusan pontokba szedjék? Hogy felsorolják minden ismeretüket, képzettségüket, tapasztalatukat, bemutassák érdeklődésük valamennyi aspektusát, méghozzá úgy, hogy a közölt információk relevánsak maradjanak a megpályázott állás esetében is?

Nos, alighanem nagyobb gonddal járnának el, eszükbe ötlene, hogy ezzel az irománnyal tulajdonképpen a saját eladásukat készítik elő, s megfelelő előkészület híján nem lesznek képesek létrehozni az ügyletet, vagy ha igen akkor is bizonyosan az elérhetőnél rosszabb feltételekkel.

Mit lehet tenni tehát, hogy meggyőződjünk róla: a CV-nk rendben van, s készen áll, hogy betöltse szerepét.

Nézd meg messzebbről!

A legegyszerűbb az elkészültnek ítélt papírt (hacsak mód van rá) legalább egy napra elzárni, s csak aztán elővenni. De akkor is úgy tekinteni rá, mintha egy vadidegen ember által készített írás volna, s meggondolni, hogy annak az idegennek segítene-e az elhelyezkedésben? Ezután már azt is meg lehet vizsgálni, hogy a leírtak pontosan fedik-e azokat a gondolatokat, amelyeket papírra akartunk vetni. Az emberek ugyanis gyakran kifelejtenek fontos aspektusokat, mert az önéletrajz írása közben természetesnek veszik, hogy mindenki ugyan azt érti szavaikon, s ugyan azokat a mögöttes tartalmakat asszociálják, mint a szerző. Ez néha így van, máskor pedig nem. Jobb vigyázni a teljességre és az érthetőségre.

Darabol fel!

Érdemes a CV minden egyes részletét külön is megvizsgálni. A leghasznosabb kinyomtatni egy példányt, s a fő részek határainál eldarabolni. Aztán e részeket egymástól függetlenül (mintha önálló dokumentumok lennének) is meg kell vizsgálni: vajon megállják-e a helyüket? Erre azért van nagy szükség, mert a személyzetisek egyben az egészet talán csak egyszer olvassák, s a végső döntéshez az egyes szakaszokat külön-külön elemzik. Ha az egyes egységek önállóan is működőképesek, meg lehet vizsgálni, hogy miként kapcsolódnak egymáshoz. A részek összehangolása, az anyag belső konzisztenciájának megteremtése az egész CV-t egységessé teheti, s jelentősen megerősítheti.

Szereted vagy nem?

Amikor már úgy néz ki, hogy a CV elkészült, akkor érdemes ismét egy darabig pihentetni. Majd újra elolvasni úgy, hogy abból egyértelműen sikerüljön „levenni” a hangulatát. Ennek alapján pedig ki lehet mondani az ítéletet, hogy szeretem vagy nem szeretem, amit írtam. A további legfontosabb szempontok ilyenkor már a következők: Mit hagytam ki? Az ember, akit ez az önéletrajz jellemez vajon milyen hiányosságoktól szenved? Vajon ezt az embert, akit alkalmaznának a meghirdetett állásra?

Ha megnyugtató válaszokat kapunk, akkor még mindig hátra van egy gondos nyelvi ellenőrzés. Ennek elvégzése után a CV már csatolható a többi jelentkezési anyaghoz.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.