2005. szeptember. 27. 12:02 MTI Utolsó frissítés: 2005. szeptember. 27. 12:06 Karrier

Munkanélküliségi ráta 3 és 18,5 százalék között

A regisztrált munkanélküliekkel számított munkanélküliségi ráta - a gazdaságilag aktívakhoz viszonyított arány - 3 százalék volt augusztusban Budapesten, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében viszont 18,5 százalék - derül ki a Foglalkoztatási Hivatal internetes címén olvasható adatokból.

A budapesti néhány százalékos munkanélküliség akár teljes foglalkoztatásként is értelmezhető, a munkaügyi szakemberek szerint ugyanis a gazdaságilag aktívak néhány százaléka mindig mozgásban van a munkaerőpiacon.

A budapesti ráta az elmúlt 4 évben 2,2-2,8 százalék között változott. Pest megyében ugyancsak alacsony, 4,2 százalékos volt a ráta augusztusban. Az előző 4 évben ebben a megyében 3,6-4,2 százalék között változott a munkanélküliségi mutató.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az előző 4 évben 17,6-19,3 százalék közötti volt a ráta. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye jelentette a másik legnagyobb munkanélküliséget, augusztusban itt 18,3 százalékos volt a ráta. Az előző 4 évben 15,6-17,4 százalékos ráta jellemezte ez a megyét.

Szám szerint 399.987 munkanélkülit tartottak nyilván a munkaügyi kirendeltségek. Ez 0,2 százalékkal haladta meg az előző hónap mértékét, illetve 10,7 százalékkal az egy évvel azelőtti szintet.

A 10,7 százalék nagy eltérések átlaga. Így például Fejér megyében egyáltalán nem volt több a regisztráltak száma augusztusban, mint egy évvel korábban. Zala megyében ugyanakkor 38,3 százalékkal többen regisztráltatták magukat, mint a múlt év hasonló időszakában.

A pályakezdők esetében az előző hónaphoz képest 6,4 százalékkal kérték többen a regisztrációt, az egy évvel ezelőtti adathoz képest pedig 26 százalékkal többen. Az átlag itt azt jelenti, hogy például Budapesten 4,7 százalékkal csökkent a regisztrált pályakezdők száma az egy évvel korábbihoz képest, Vas megyében viszont 49,4 százalékkal több volt a regisztrált pályakezdő, mint egy évvel korábban.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.