Kötelező álláskeresési szerződés a munkanélkülieknek
A munkaügyi központokban, kirendeltségeken már készülnek a valamennyi munkanélkülivel megkötendő álláskeresési megállapodásra, szeptember elején országos értekezleten vitatják meg a foglalkoztatási törvény módosításából adódó feladatokat – jelentették be a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumban.
Álláskeresési megállapodást kell kötnie minden munkanélkülinek az adott munkaügyi kirendeltséggel a foglalkoztatási törvény november 1-jétől hatályos módosítása szerint.
Az álláskeresési megállapodásban szerepelnie kell majd annak, hogy a munkanélküli, akit ezentúl álláskeresőnek neveznek, milyen módon tartja a kapcsolatot a kirendeltséggel, mit kíván tenni mielőbbi elhelyezkedése érdekében, ennek időpontjára milyen célt tűz ki maga elé, s milyen jellemzőket jelöl meg az általa keresett munkahelyre.
A törvénymódosítás felhatalmazza a szakminisztert, hogy rendeletben határozza meg az álláskeresési megállapodás szabályait. Az új szabályozás szerint nem csak a munkanélküli elnevezés változik álláskeresőre, de a munkanélküliek járadéka is álláskeresési járadékra, illetve álláskeresési segélyre. Ez is kifejezi, hogy az veheti igénybe a járadékot, aki aktívan, tevőlegesen maga is részt vesz az álláskeresésben.
Új szabály, hogy a járadék első szakaszában, amely a járadékos idő fele, de legfeljebb három hónap, a járadék nem lehet kevesebb a minimálbér 60 százalékánál, de a felső határa elérheti ennek kétszeresét, azaz a minimálbér 120 százalékát. Ez jóval magasabb járadékot jelenthet, mint a jelenlegi, a nyugdíj minimumhoz kötött felső határ.
A járadékos idő további részében viszont már egységesen csak a minimálbér 60 százaléka a járadék, ezzel is ösztönözve a mielőbbi elhelyezkedésre. A járadékos időt úgy kell kiszámítani, hogy öt nap munkaviszony egy nap járadékos időt jelent. A járadékos idő legfeljebb háromnegyed év.
Azok, akik nem rendelkeznek az álláskeresési járadékhoz négy év alatt teljesített legalább egy éves munkaviszonnyal, csak legalább 200 nappal, azok a minimálbér 40 százalékát jelentő álláskeresési segélyt vehetik majd igénybe.
A munkanélküliekkel kötendő álláskeresési megállapodás követelményét már korábban, az európai uniós tagállamként elkészített nemzeti foglalkoztatási akciótervben is megfogalmazta a szaktárca. Ezek a szerződések is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy Magyarország eleget tegyen az érdemi állásajánlatokra vonatkozó európai uniós elvárásoknak.
A közösségi elvárásokhoz is igazodva célkitűzés, hogy Magyarországon a munkanélküliek 88 százalékának - regisztrációjukat követő egy éven belül - érdemi állás vagy képzési ajánlatot tegyenek az adott munkaügyi kirendeltségek. A fiatal, többnyire pályakezdő munkanélküliek 85 százalékánál fél év alatt lesz kötelező ez a szolgáltatás.
A 2003-as adatok szerint a munkanélküliek 15 százalékának, a 25 évesnél fiatalabbak 20 százalékának nem biztosítottak egy, illetve fél éven belül ilyen érdemi segítséget. Ezeket az arányszámokat kellene 12 illetve 15 százalékra javítani.