A beígért 100 ezer többletmunkahelyből még 60-70 ezer hiányzik
A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumnak a hónap végéig kell benyújtania a foglalkoztatás helyzetéről szóló jelentését a parlamentnek. A tárca közleménye szerint ebben javaslatot tesznek arra, hogy miként lehet újabb lendületet adni az új munkahelyek létesítésének.
Gyurcsány Ferenc szerint a kormányváltás óta 300 ezer új munkahely létesült, de az időközben megszűnő álláslehetőségek miatt csak 30-40 ezerrel gyarapodott a foglalkoztatottak száma. A kormányprogramban azonban az szerepel, hogy a jelenlegi kormányzati időszakban 300-400 ezer új munkahely révén 100 ezerrel kellene növekednie a foglalkoztatottak számának. Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter nyáron még úgy vélte, hogy ez a cél még elérhető a kormányzati időszak végéig. A kormányprogramban kitűzött foglalkoztatási célok e számok szerint 30-40 százalékon állnak, s a kormányzati ciklusból hátralévő nem egészen egy évben igen erőteljes munkahelyteremtő programok elindítása mellett is kétséges a 100 ezerrel több álláshely elérése. A most benyújtandó jelentés és javaslatcsomag ezért is különösen jelentős.
Magyarország már európai uniós tagállamként készítette el a nemzeti foglalkoztatási akciótervet. Ebben a foglalkoztatottak számát – a foglalkoztatottsági célok megvalósulása esetén – 2006-ban 4 millió 60 ezerre, 2010-ben a 4 millió 320 ezerre teszik. Tavaly a foglalkoztatottak száma 3 millió 900 ezer volt.
Az akcióterv szerint a munkaerő kínálat kiszélesítésében fontos szerep jut az inaktív emberek munkaerőpiaci mobilizálásának, és annak is, hogy javítják a munkanélküliek elhelyezkedési esélyeit. A dokumentum szerint a munkaerőpiac keresleti oldalán az új munkahelyek létrehozása a cél, s – a mikrovállalkozások jelentős száma miatt az új vállalkozások alapítása helyett – elsősorban a meglévő cégek bővítésére kell koncentrálni. A konkrét eszközökről – amelyek alapvető változást eredményezhetnének a munkaerőpiacon – a tárca közleménye nem tartalmaz információkat.