1. Csak őszintén. Az állás elvesztése a családon belül nem magánügy, ugyanis mindenkit érint. Különösen, ha nincsenek tartalékok, s nincs miből kifizetni a következő havi villanyszámlát. A helyzet intenzitása nem függ az elvesztett jövedelem nagyságától. Aki sokat keresett és sokat költött, az a nagy számlákat nem tudja kifizetni, s az életvitele ugyanúgy megzakkan, mint kiskeresetű sorstársáé. Jobb tehát bevallani a szörnyű igazságot, mert az előbb-utóbb úgyis kiderül, s akkor oda a családon belüli bizalom is.

2. Megfelelő tempóban, de nem halogatva. Az állás elvesztését megfelelő módon, s minél előbb be kell jelenteni a családnak. Nem kell drámát csinálni belőle, végtére is az ember élete során akár tucatszor is munkahelyet változtat. De nem is szabad elbagatellizálni, mintegy mellékesen közölni vacsora közben . A „Drágám itt a vajas kenyér, amíg majszold, legalább elmondhatom, hogy kirúgtak.” típusú beszélgetés nem sok jónak lehet a bevezetője. Az esetek többségében elég a feleségnek vagy férjnek négyszemközt elmondani a tényt, s a hátteret megvilágítva bemutatni a helyzetet, ami az elbocsátáshoz vagy kenyértöréshez vezetett. A többiek majd apránként megtudják.

3. A kenyérkereső viselje büszkén a csapásokat. A család biztonságra vágyik. Az anyagi utánpótlás elapadása megbillenti a biztonságérzetet, ami felfokozott idegállapothoz vezet. Ez átragad az összes családtagra – beleértve a gyerekeket és nagyszülőket is –, amiből veszekedések fakadhatnak, s ezek újabb veszekedések kiindulópontjává lehetnek. Ha a kenyérkereső veszíti el az állását, legalább is kezdetben próbáljon meg fegyelmezetten, magabiztosan viselkedni, azt sugallva a többieknek, hogy képes kezelni a helyzetet kezelni. Az izgalmak aztán csillapodnak, s maga is kérhet egy kis érzelmi és erkölcsi támogatást.

4. Semmi önsajnálat és maximális aktivitás. Csak a vesztesek keseregnek afelett, hogy kirúgták őket. Főleg, mert ez a családra is pusztító hatással van. Ugyan ki lehet zsarolni belőlük egy kis együttérzést, de igen rossz hatással lesz rájuk a stressz, amit az okoz, hogy a család egyik oszlopát megtörve látják. Ehelyett azt kell tapasztalniuk, hogy a megoldás folyamatban van. Ha ma nincs is állásod, holnap lesz. És jobb lesz, mint volt. Az álláskereséshez rövid pihenés után – ami önmagad szellemi és lelki összerendezéséhez feltétlenül szükséges – hozzá kell fogni. S jobb nem felejteni: az álláskeresés főtevékenységű munka, ami napi teljes elfoglaltságot jelent, mintha csak dolgozni járna az ember.

5. Több idő a családra, növekvő kohézió. Az elbocsátásnak vannak pozitív hatásai is. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a családi kapcsolatok ápolására több idő jut. Mindenki többet foglalkozhat a párjával, olyan figyelmességekre is juthat ideje, amire korábban szinte esélye sem volt a napi rohanásban. Ez jelentősen megerősítheti a házastársi kapcsolatot. Több lehetőség nyílik a gyerekekkel való kapcsolat megerősítésére is. Számos tapasztalat, ismeret, viselkedési szabály, életfilozófiai alapvetés vagy szimplán csak szeret adható át nekik, amiért nagyon hálásak. Végül a nagyszülők is felléphetnek támogatólag, s végre tőlük is elfogad már valaki egy kis segítséget, ami igen jól fog esni nekik.

6. Új ötletek és régi fény. Aki egyszer elveszítette az állását, már tudja, hogy a düh, a megszégyenültség, a frusztráció és a tehetetlenség érzéséből kialakuló súlyos elegy szinte megsemmisítő a hír készhez vétele után. De aztán jön a megkönnyebbülés, s lassan, a napi mókuskerék terheit hátrahagyva a domináns érzéssé a felszabadultság válik. Nincsenek kínos kötelességek, nincs több meghunyászkodás, nincsenek elvtelen kompromisszumok. Ezzel szemben jönnek az új gondolatok, a friss ötletek, s az ezzel együtt előtűnik a megkopott személyiség régi fénye. A család örülni fog ezt látva. Sőt mondogatják is majd: „Jó is, hogy otthagytad ezeket!”

7. Ha a lelkesedés lohad, jöhet a megfontoltság. A család lassan megszokja az állapotot, hogy nincs állásod, de azt nem fogják megszokni, hogy nincs jövedelmed. Igyekezz tehát elhelyezkedni. Ha erre nincs gyorsan kilátásod, akkor jelentkezz be munkanélküli ellátásért, mert az a pénz jár neked meg a családnak. Aztán állj neki a szisztematikus álláskeresésnek. Minél előbb, annál jobb, mert hónapokig eltarthat, s a hosszú munkanélküliség ugyan nem okoz sem számodra, sem a családodnak olyan emocionális rohamot, mint az elbocsátásod híre, de ha nem vigyázol, sokkal pusztítóbb lehet.