2004. augusztus. 10. 11:21 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Karrier

Többezres tüntetések zajlottak Németország több városában a kormány munkaerőpiaci reformja ellen

Több tízezer ezer ember vonult az utcára hétfőn Németországban, főként az egykori kelet-német területeken a berlini kormány megszorító szociálpolitikai reformja elleni tiltakozásul.

Az úgynevezett Hartz-IV terv és a Schröder-kormány „Agenda 2010” elnevezésű programja elleni megmozdulások újabb hulláma Magdeburgban a rendőrség szerint legkevesebb 10 ezer, a szervezők szerint 15 ezer embert mozgatott meg.



„Schrödernek mennie kell” és „Eichel nevet, míg a gyerekek sírnak” – feliratú táblákat lehetett látni, a szövetségi kancellárra és Hans Eichel szövetségi pénzügyminiszterre utalva. Halléban és Dessauban egyaránt 3-3 ezer, Lipcsében mintegy tízezer ember vett részt a megmozdulásokban, amelyeket a szervezők az 1989-es „hétfői tüntetések”-re való utalással időzítettek a hét első napjára. Több százan tüntettek a Rajna-vidéken is, amely az egyesülés előtt az akkori Német Szövetségi Köztársasághoz tartozott. A Hartz-IV terv részeként januártól kezdve a tartósan állástalanok munkanélküli segély helyett csak (jóval soványabb) szociális segélyre lesznek jogosultak.



A kormány úgy látja, a társadalmi megmozdulások egy hamis tényeken és féligazságokon alapuló kampány eredményei, amelynek célja bizonytalanságot kelteni az emberekben – nyilatkozta Hans Langguth helyettes kormányszóvivő. A kormány ezért legkésőbb a jövő héten tájékoztatási programba kezd a tervezett reformokról, a kampány súlypontját a keleti országrészbe, a volt kelet-német területekre helyezve.



Egy héttel ezelőtt Szász-Anhalt tartomány több városában és a brandenburgi Senftenbergben tüntettek több ezren a megszorító szociálpolitikai csomagterv ellen. A szervezők azt ígérték, hogy ezentúl minden hétfőn az utcára hívják az embereket a Hartz-IV terv ellen. Szász-Anhaltban a keresőképes lakosság 20,7 százalékának nincs munkája, zömüknek már több mint egy éve. (MTI)
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.