2003. november. 26. 11:08 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Karrier

Vizsgáznak az EU-állásokra pályázók

Több mint 12 ezer jelentkező tesz vizsgát csütörtökön és pénteken az EU profi személyzetisei előtt. Valamennyien a jövőre csatlakozó országok állampolgárai, s tolmácsnak vagy titkársági munkatársnak szegődnének az EU központjaiba.

A versenyvizsgákat általában az adott ország fővárosaiban tartják, de Csehországban Brno, Lengyelországban Gdansk, Krakkó és Poznan, Szlovákiában Eperjes, Magyarországon pedig Debrecen is helyet ad vizsgáknak. Emellett több ezren Brüsszelben vizsgáznak.



A jelenlegi bővítési program keretében ez az első jelentős versenyvizsga, s ezúttal az EU-intézmények tolmácsait s a titkársági személyzetek tagjait választják ki. Az érintetteknek – egy korábbi háttérválogatást követően – most személyesen kell számot adniuk tudásukról, rátermettségükről.



A magyar jelöltek Budapesten és Debrecenben vizsgáznak, hozzávetőleg 2500-an. Előbb teszteket írnak, majd az itt megfeleltek írásbeli, végül szóbeli vizsgán esnek át. Brüsszel mintegy félszáz jól képzett HR-est küld a magyarországi vizsgahelyszínekre.



Mindazok, akik megfelelnek, felkerülnek az EU listájára, s majdnem biztosan hamarosan állásajánlattal keresik meg őket. Azért nem konkrét állás a sikeres vizsgamunka jutalma, mert a csatlakozók hivatalosan csak 2004. május 1. után foglalhatják el helyüket az EU-családban, így ezt megelőzően érthető módon az adminisztráció sem kezdheti meg munkáját.



Bizonytalanságot okoz az is, hogy az Európai Bizottság és az EU Tanácsa között nincs egyetértés, előbbi 7-800, utóbbi csak 4-500 új alkalmazott finanszírozását tartja lehetségesnek. A vita érinti az EU költségvetését, s vélhetően annak elfogadásával kerül majd nyugvópontra, kimenetele pedig sorsdöntő lesz a vizsgán eredményesen szereplők számára. (euro.hu)
hvg360 Szabó Yvette 2025. január. 08. 06:30

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

A magyar kormány is áldozatául esett a távozó Biden-adminisztráció alig leplezett tisztogatásának, és ezzel próbára tette Trump és Orbán barátságát. Arról a szankciós listáról ugyanis nem könnyű lekerülni, amelyre az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma korrupció miatt feltette Rogán Antalt.