Itthon hvg.hu 2025. február. 20. 10:12

Váltót rongált egy vonat, akadozott a vonatközlekedés a Nyugati és Kőbánya-Kispest között

Hosszabb utazási időre, rövidebb útvonalon közlekedő elővárosi járatokra kellett számítani csütörtök délelőtt.

Egy tolató szerelvény egy váltó meghibásodását okozta a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között, emiatt csak korlátozottan közlekedhetnek a vonatok – írja a Mávinform. A HVG kérdésére a MÁV Kommunikációs Igazgatósága azt közölte, egy utasokat nem szállító szerelvény okozta a meghibásodást a Nyugati pályaudvaron csütörtök délelőtt.

Mindezzel gyakorlatilag egy időben, tökéletes időzítéssel

Lázár János építési és közlekedési miniszter egy Facebook-videóban jelentette be, hogy 2025 az utasok éve lesz.

A balesetben utasok nem voltak veszélyben, személyi sérülés nem történt. „A kollégáink már helyreállították a váltót, amelyben szerencsére csak kisebb károk keletkeztek” – írták. A váltóhibát már a délelőtt folyamán elhárították, így már 10 óra körül csak kisebb, 5-10 perces késések voltak.

Hirdetés