Ettől függetlenül kamionnal indulnak útnak pénteken.
„Orbán Viktor megtiltja, hogy a sok ezer ember által felajánlott karácsonyi ajándékokat átadjuk az állami otthonokban nevelkedő gyerekeknek. Attól is elzárkózik a kormány, hogy a TISZA Párt önkéntesei felújítsák a miskolci befogadó otthon penészes vizesblokkját” – állítja Magyar Péter csütörtöki közleményében.
A kormánypárti Magyar Nemzet azt írja, a kialakult protokoll az, hogy az adományokat le kell adni a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak (SZGYF), és az ő munkatársaik juttatják el az intézményekbe a csomagokat. Szerintük erről minden adományozó meg tudott állapodni az SZGYF-fel, kivéve Magyar Péteréket, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy minden csomagot személyesen ők adjanak át.
Magyar ugyanakkor a közleményében azt kérdezte: „Vajon miért adhat át gond nélkül használt gyerekkönyveket Szentkirályi Alexandra és a Fidesz-frakció gyermekotthonoknak, és a mi civil egyesületünk miért nem?” Hozzátette, hogy ettől függetlenül ők útnak indulnak pénteken.
„Mi pénteken elindulunk egy kamionnal, rengeteg játékkal és sok ezer magyar ember által felajánlott egyéb ajándékkal az ország legtávolabbi gyermekotthonai felé” – írta.
Ezenkívül Magyar arról is tájékoztatást kért, hogy valóban azért nem újíthatják-e fel a miskolci gyermekotthon vizesblokkját, mert az állam már gondoskodott a munkálatok elrendeléséről.