Itthon HVG 2024. december. 17. 05:40

Nem találja a rendőrség a KRÉTA és a Neptun hackerét

Az elkövető tanárok és diákok profiljairól küldött kéretlen üzeneteket, az eset után szigorították a rendszerek biztonságát.

Nem találta meg a rendőrség, hogy ki törte fel tavaly a KRÉTA közoktatási és a Neptun felsőoktatási tanulmányi rendszert – írja a Telex. A portál 2023. április 24-én előbb a budapesti Madách gimnázium diákjaitól és szüleiktől kapott jelzést arról, hogy valaki egy tanár profiljáról küldött kéretlen üzeneteket, majd a következő napokban több egyetem diákjai számoltak be arról, hogy a Neptunnál ugyanez történt.

Az elkövető kormánykritikus, többnyire trágár üzeneteket küldött a felhasználóknak, valótlanul azt sugallva, hogy a támadáshoz köze van a Telexnek is. A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított nyomozást, és azóta sem találták meg az elkövetőt. Mint kiderült, mindkét ügyben felfüggesztették a nyomozást arra hivatkozva, hogy az eljárásban nem sikerült megállapítani az elkövető kilétét.

A portál szerint a hacker nem magukat a tanulmányi rendszereket törte fel, csak az érintett intézmények felületéhez fért hozzá egy-egy hallgató vagy oktató jelszavának megszerzésével. Így is nagy felfordulást okozott, volt, ahol a Neptun több napig elérhetetlen volt, máshol korlátozták a funkcióit.

Az esetek után a tanulmányi rendszereket biztonságosabbá tették, bevezették a kétfaktoros hitelesítést. Azóta egyébként komolyabb támadás is történt: tavaly novemberben egy csaló több egyetem hallgatóinak Neptun-fiókjába bejutott, és az ösztöndíj-kifizetések előtt átírta bankszámlaszámaikat, hogy Fülöp-szigeteki, illetve litván számlákra utalja a kifizetéseket. Közel 400 ezer forintnyi kárt okozhatott, őt viszont sikerült megtalálni a rendőröknek.

Egy másik, a KRÉTA ellen elkövetett támadás elkövetőjeként egy fiatalkorút azonosítottak, akinek büntetésből azt írta elő az ügyészség a bocsánatkérés mellett, hogy írjon fogalmazást „a közveszéllyel fenyegetésnek az állami szervekre rótt terheiről”.

A KRÉTA hekkerének fogalmazást kell írnia büntetésből

A nyomozás lezárult, egy gyanúsítottja van a hekkertámadásnak, de ő még mindig fiatalkorú.

Hirdetés
hvg360 Dzindzisz Sztefan 2024. december. 17. 09:30

Szíria, a világ első totális drogállama: a captagon szerepe Aszad felemelkedésében és bukásában

Amikor a világ legnagyobb drogállamára gondolunk, általában Kolumbia jut eszünkbe, esetleg Mexikó, pedig az igazán nagy játékos a Bassár el-Aszad elnyomása alatt vergődő Szíria volt. A közel-keleti ország legnagyobb exportterméke ugyanis a drog volt, messze megelőzve minden legális forrást. Bár mindez rengeteg bevételhez juttatta a rezsimet, egyes szakértők szerint a bukásához is hozzájárult.