A terézvárosi önkormányzat évek óta egyeztet a kormánnyal a Podmaniczky park létrehozásáról.
„A kormány kiemelt nemzetgazdasági érdekre hivatkozva a a terézvárosi önkormányzat és a kerület valamennyi lakójának érdekeit semmibe véve dönthet” a Nyugati pályaudvar körüli terület sorsáról, azt egy szerződéssel magánkézbe adhatja – írja közleményben a hatodik kerületi önkormányzat.
A Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium a napokban mutatta be állomásmegújítási programját, melynek keretében a pályaudvarokat bérlőkkel újíttatnák fel. A tervnek része a Nyugati környékének fejlesztése is, ez úgy valósulna meg, hogy a MÁV egy projektcéget alapít, amely 99 évre vagyonkezelésbe megkapja az állami tulajdonban lévő területeket. A nyertes pályázó később a MÁV-val kötött szerződés alapján tőkeemeléssel szerezne tulajdont a projektcégben.
A terézvárosi önkormányzat hiányolja a tervből a zöldfelületi arány meghatározását, szerintük így az ide tervezett Podmaniczky park helyett az egész terület beépíthetővé válik. Úgy gondolják, a kiírással nem csak a zöldfejlesztés, hanem a közlekedésfejlesztés is a süllyesztőbe került, pedig a Nyugati és az elővárosi vasút fejlesztésével jelentősen csökkent volna a Budapesten átszállásokkal vagy autóval közlekedők száma.
Emlékeztetnek, hogy a Podmaniczky park létrehozásáról évekig tárgyalt Terézváros önkormányzata Lázár János minisztériumával, a projekt még egy miniszteri biztost is kapott Kovács Balázs Norbert személyében.
Soproni Tamás polgármester levélben fordul Lázár Jánoshoz, hogy vonja vissza a hatályos kiemelést, illetve a pályázatot is, szerinte ennyi idő alatt legfeljebb azok tudnának bármiféle dokumentációt összerakni, akik előre készülhettek a kiírásra.
Az önkormányzat válaszul módosítja az építési szabályzatot és változtatási tilalmat rendel el a teljes területre, hogy biztosítsák a park megvalósulását.
* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség
Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.