A Fidesz fő kommunikátora folytatná a szócsatát Magyar Péterrel.
„Pszichopatákkal a párt szóvivője vitatkozik! Állok rendelkezésre, hogy a megkezdett vitánkat folytassuk!” – írta csütörtöki Facebook-bejegyzésében Menczer Tamás, miután Magyar Péter vitára hívta Orbán Viktort.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Magyarnak – akit a posztban Brüsszel Péternek nevez – azért kell vele folytatnia a vitát, amelyet a pécsi gyermekotthonnál kezdtek meg kedden, mert a miniszterelnöknek a Tisza Párt „brüsszeli gazdáival”, a Magyart a „bábkormány vezetésére kijelölő” Manfred Weberrel, az Európai Néppárt frakcióvezetőjével és Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével van vitája.
Kedden Menczer a kocsmák hangulatát idéző szócsatába keveredett Magyarral a pécsi gyermekotthon előtt, miután az intézménybe nem engedték be a Tisza Párt elnökét. Szerdán aztán Magyar Péter arról érdeklődött a Facebookon a miniszterelnöknek címezve a mondandóját, hogy ő küldte-e oda Menczer Tamást a pécsi gyermekotthon elé balhézni. Menczer erre már akkor is pszichopatázással reagált, majd egy videóban azt fejtegette, hogy a kormány és az ellenzék harcában az utóbbi választott fegyvert, egy mindent és mindenkit letoló „buldózert”, de olyan nekik is van, és az övék erősebb – utalva itt magára.
Magyar Péter Orbánnak küldött vitameghívójában egyébként úgy fogalmazott: „Miniszterelnök Úr! Ne legyen gyáva, ne bújjon hölgyek szoknyája mögé, és ne pitbullokat küldjön ittasan randalírozni gyermekotthonok elé! Nézzen a magyar emberek szemébe, mondja el, miért él ötször annyi idős, nyugdíjas honfitársunk a létminimum alatt, mint 2010-ben, miért zuhan a magyar ipar és a mezőgazdaság.”