Itthon hvg.hu 2024. december. 04. 17:16

Püspöki konferencia a bántalmazási ügyekről: Az elkövetett bűnökért imádkozzunk, böjtöljünk, engeszteljünk

A katolikus egyház legfontosabb döntéshozó testülete együttérzéssel és fájdalommal gondol azokra, akik egyházi személyektől szenvedtek el súlyos bántalmazást.

Közleményben reagált az elmúlt hónapok „Egyházunkat érintő botrányos” híreiről a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia – szúrta ki a 444.hu. Az egyház legfontosabb döntéshozó testülete ebben azt írja, ezek „sokakban békétlenséget, csalódottságot váltottak ki. Szeretnénk ezeket eloszlatni, de az igazi békét csak Istentől nyerhetjük el. Istennel való kiengesztelődésünk feltétele, hogy egymással is kiengesztelődjünk. Az elkövetett bűnökért pedig imádkozzunk, böjtöljünk, engeszteljünk”.

Az elmúlt néhány hónapban csak a Kalocsa–Kecskemét Főegyházmegyéből hét ügy került napvilágra, amelyek közül három gyerekeket érint. A papi rendből kizárt R. Gábornak már a bírósági tárgyalása is megkezdődött, H. Róbert ellen az egyház és a rendőrség is nyomoz, H. Zs.-t pedig felfüggesztették, mert kiskorút érintő bűncselekmény miatt érkezett bejelentés ellene.

Idekapcsolódik továbbá Bese Gergő ügye, B. R.-é, aki állítólag szexuális szolgáltatásokért fizetett, M. I.-é aki a lap szerint egy lefokozás után továbbra is Kalocsán szolgál, gyerekek mellett, valamint egy november 7-én nyilvánosságot kapott eset, amelyben előzetes egyházi vizsgálat indult büntetendő cselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

 „A gyermekek elleni szexuális bűncselekményekről szóló híradások azt jelzik, hogy ezek a társadalom számos rétegében jelen vannak, de gyakran azt a látszatot keltik, mintha ezek csakis egyházi személyek által elkövetett cselekmények lennének. Bárki is követi el ezeket, minden egyes ilyen tett súlyos bűn vagy akár bűncselekmény. Ezért Egyházunk határozottan és a világi törvényeknél szigorúbb előírások szerint lép fel ezek ellen” – írta a püspöki konferencia, amely mintha eltolná magától azt a lehetőséget, hogy rendszerhibáról van szó, nem pedig egyedi esetek halmozódásáról.

Azzal folytatták, hogy „együttérzéssel és fájdalommal gondolunk azokra, akik egyházi személyektől szenvedtek el súlyos bántalmazást. A Katolikus Egyház az érintett áldozatok és közösségek mellett áll. Imádkozunk értük és segítjük gyógyulásokat. Egyházunk rendelkezései szerint törekszünk az ilyen esetek felderítésére és megelőzésére”.

 A püspökök a papságtól, a szerzetesektől és az egyházi intézményekben dolgozóktól azt kérték, hogy „továbbra is hűségesen végezzék szolgálatukat”, s jelezték: remélik, hogy „a most kezdődő szentév lelki megerősödést hoz mindnyájunk számára”.

Kalocsai érsek: Ha Bese Gergő közpap lett volna egy faluban, aligha lett volna nagyobb botrány belőle

Bábel Balázs hosszasan beszélt a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyét megrázó szexuális botrányokról.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.