Itthon hvg.hu 2024. december. 02. 12:30

A Real-PR 93. szerint biztosan vezet a Fidesz–KDNP a Tisza Párt előtt

A kutatás szerint a Fidesz 44 százalékon áll, a Tisza Párt pedig 36 százalékon. Más felmérések egészen más eredményre jutottak.

A 44 százalékon álló Fidesz–KDNP biztosan őrzi az első helyét a pártok közötti versenyben a biztos szavazók között – írta a kormányközeli Magyar Nemzet a Real-PR 93. nevű közvélemény-kutató intézet hétfőn közölt felmérése alapján. Biztos szavazónak azokat a szavazópolgárokat tekintették, akik részvételüket biztosra ígérték egy most vasárnapi országgyűlési szavazáson, valamint megjelölték, melyik pártra szavaznának, vagy egyéb kérdésekre adott válaszaik alapján besorolták őket egy adott párt szavazótáborába.

A kutatás szerint – amelyet november 25. és 27. között ezer felnőtt telefonos megkérdezésével készítettek – a biztos szavazók körében a kormánypártokat 44 százalék támogatja, pontosan annyi, mint október folyamán, a Fidesz–KDNP szavazótáborában nincs jele az elbizonytalanodásnak.

A Tisza Párt ugyanebben a körben 36 százalékos eredményt tudna elérni, amely hibahatáron belüli elmozdulás az egy hónappal ezelőtti adatfelvételhez képest.

A felmérés szerint a Tisza Párt integrálta a baloldali törpe- és kis pártok szavazótáborának nagy részét, amely folyamat láthatóan elérte a korlátait, így ezekből a választói rétegekből nem áll a párt rendelkezésére további jelentős tartalék.

A Real-PR 93. szerint a Mi Hazánk 7 százalékos, míg a Demokratikus Koalíció 5 százalékos tábort tudhat maga mögött a biztos választók körében, ez a Mi Hazánk esetében pontosan megegyezik az októberi kutatási adattal, míg a DK esetében hibahatáron belüli elmozdulást jelent csupán.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt 3 százalékos támogatottságával valószínűleg az 5 százalékos parlamenti küszöb alatti eredményt érne el.

A teljes lakosságban sem történt a hibahatárokat meghaladó változás a pártok támogatottságában az egy hónappal ezelőtti kutatáshoz képest.

Egészen más eredményre jutott a Medián, amely szerint már 11 százalékkal jár a Fidesz előtt a Tisza Párt.

Medián: Tégláról téglára építi előnyét a Tisza, már 11 százalékkal jár a Fidesz előtt

Tíz százalékponttal nőtt öt hónap alatt a kormányváltást akaró magyarok aránya, ami egyértelműen a Tisza Párt felé tereli a lehetséges szavazókat. Egy Magyar Péter vezette lista jelenleg jó eséllyel abszolút többséget szerezne egy előrehozott választáson.

Hirdetés