Idén nyáron egy minden korábbinál hosszabb hőhullám uralta a Kárpát-medence időjárását, melynek gazdasági és egészségügyi hatásait még nem ismerjük pontosan. Azt elemeztük, hogyan alakíthatják át a hőhullámok a városi életet, és mit kell tenni azért, hogy Budapest évtizedek múlva is élhető legyen.
Azt, hogy egy nagyváros mennyire élhető hőhullámok idején, sok minden befolyásolja. Budapesten is mást tapasztal az, aki a sűrűn beépített belvárosban, vagy egy kertvárosias hangulatú külső kerületben él. A meleg ellen többféle módon védekezhet egy város, a legfontosabb azonban a zöldfelületek mennyisége és minősége – mondta a HVG-nek Budapest főtájépítésze, Bardóczi Sándor.
Budapest és a hőhullámok kapcsolatában a 2022-es nyár hozta el a fordulópontot: ekkor két hónapon át nem esett az eső, ez pedig máig érezteti a hatását, különösen a fákon. „A fák olyan élőlények, akik lassan halnak meg, egy ilyen behatás után még pár évig elvegetálnak, de például a fenyő- és nyírfák a két évvel ezelőtti aszályban akkora ütést kaptak, hogy még idén is nagy számban pusztulnak el emiatt, arról nem is beszélve, hogy a Rákos-patak kivételével az összes budapesti vízfolyás kiszáradt” – foglalta össze az akkori tanulságokat a főtájépítész.
A zöldfelületek tervezésénél ma már nem véletlenül szempont az, hogy a növények stressz-, és hőtűrőek legyenek. „Minden évtizedben van egy-egy slágernek számító, várostűrőnek kikiáltott növény, ez most éppen a mezei juhar vagy gingko, az előző évtizedben pedig a kínai díszkörte és a kőrisek voltak, de ma már tudjuk, hogy van kőrisvész, meg varasodnak a kínai díszkörték. A polgármesterek között is van, aki minél több fát akar ültetni, de a mennyiség helyett inkább a minőséget kell előnyben részesíteni. Mi arra törekszünk, hogy ha elültetünk egy fát, akkor jobb körülményei legyenek, mint az elődjének.”
Erre megoldást kínálhatnak a korszerű faültetési módszerek, mint a gyökércellás faültetés és a Stockholm Faültetési Rendszer (SFR). Ezeket kifejezetten a belvárosi környezetre találták ki: ennek keretében olyan ültetőközegbe telepítik a faegyedet, illetve olyan rétegeket alakítanak ki az útburkolat alatt, amelyek egyszerre szolgálnak vízraktárként, és biztosítanak helyet a fák gyökereinek a biztonságos növekedéshez.
További példa fővárosi kezdeményezésű faültetési projektekre, amelynek keretében a Főkert úgynevezett Miyawaki-erdőket telepít. „Az általános gyakorlat szerint a városokban minél nagyobb fákat szoktak ültetni, hiszen az ad árnyékot, és az emberek is türelmetlenek, azonban azt tapasztaljuk, hogy minél idősebb fákat ültetünk el, annál nagyobb eséllyel pusztulnak el hamar, mert a sokszor más klímáról érkező fáknál beáll egy ültetési sokk, ami miatt évekig nem hajlandóak növekedni. A Miyawaki-erdő esetében, melyből az elsőt a Tabánban hoztuk létre, ezzel szemben fiatal fákat ültetünk, amelyek gyorsan növekszenek, pár év alatt pedig egy egész kis erdőt hoznak létre a város közepén. Ezen felül az is segít a zöldfelületek megvédésében, ha nyáron ritkábban kaszálunk, hiszen a magasabbra hagyott gyep sokkal hosszabb ideig bírja kiégés nélkül.”
Szivacsváros
A hőség elleni védekezésben a vízgazdálkodás is fontos szerepet játszik, és jelenleg is több projekt van folyamatban a fővárosban, melynek célja az esővíz felhasználása. Ehhez azonban még sok tekintetben hiányzik az infrastruktúra. Bardóczi erről azt mondta:
A közgondolkodás Mária Terézia óta az, hogy az esővizet minél gyorsabban el kell vezetni, hogy lehessen a mocsarak helyén búzatáblát létesíteni, amiből aztán el lehet látni a hadsereget, ami harcolhat Napóleon ellen, de a modern várostervezésben már nagyon fontos a csapadékvíz felhasználása, és ez ma már részben a kormányrendeletekben is megjelenik.”
Csáfordi Péter, a Főpolgármesteri Hivatal Klímaalkalmazkodási Osztályának vízgazdálkodási szakreferense példaként említette a Life in Runoff (Városi Eső) projektet, melynek keretében három eltérő adottságú kerületben (a VII., a XII., illetve a XVIII.-ban) kísérleteznek különböző esővízmegtartó megoldásokkal. Ilyen megoldások a nagyméretű, burkolat alá süllyesztett ciszternák létesítése a tetőkről és utakról lefolyó vizek gyűjtésére, egymással összekapcsolt esőkertek és faárkok kialakítása, vízzáró burkolatok feltörése, illetve vízáteresztő burkolatra történő cseréje, valamint esővízgyűjtő tartályok kiosztása a lakosság körében, szemléletformáló jelleggel.
Egy másik projekt keretében azt tervezik, hogy a XIII. kerületben, ahol a Fővárosi Vízművek megszüntet egy 800 méter hosszú nyomóvezetéket, azt ne bontsák majd el, hanem a Főkert használhassa vízraktározásra.
Az ilyen megoldások nemcsak a nyári, csapadékmentes időszakokat segítenek átvészelni, hanem tehermentesíthetik a víz elvezetéséért felelős, sokszor évszázados infrastruktúrát is. Egy ilyen komplex esővízmegtartó rendszer azonban bonyolult, hiszen a túlfolyás biztosítása mellett rendelkeznie kell egy „téli-nyári kapcsolóval” is, illetve a szennyeződések ellen, különösen a télen az utakra szórt só ellen is védekezni kell.
Csáfordi úgy fogalmazott: „Ausztriában már vannak olyan hálózatok, ahol az elvezetőrendszernek az az ága lezárható, amely a zöldfelületre vagy a tározóba vezetné a vizet, és ha esik az eső, akkor az első pár percben a jelentősen szennyezett ún. öblítés a közcsatornába folyik. Ez elég ahhoz, hogy a szennyeződések eltűnjenek, és csak a többi víz kerüljön megtartásra.”
Budapesten egyelőre még nincs kialakult, egységes rendszere az esővízmegtartásnak, ennek részben az is az oka, hogy sem a Főkert, sem a Budapest Közút, sem pedig a Fővárosi Csatornázási Művek nem lelkesedik azért, hogy belevágjon egy ilyen hatalmas és bonyolult struktúra üzemeltetésébe.
Bár a közvetlen lakókörnyezetünk jelentős hatással van arra, hogyan érezzük magunkat a kánikula idején, az építészetben mintha még nem következett volna be a tudatossági fordulat. A hőség szempontjából például kifejezetten rosszak az új építésű lakóparkok, melyeknek a legfontosabb építőanyaga az üveg és a beton, hőtechnológiai tulajdonságok szempontjából azonban mindkét építőanyag előnytelen. „Minél inkább lakóparknak hívnak valamit, annál kevesebb köze van a parkhoz, míg a rendszerváltás előtt épült lakótelepek mára már egészen sok zöldfelülettel rendelkeznek” – mondja ezekről a főtájépítész, aki szerint az új lakóparkok esetében egyszerűen nem hoznak létre elég új zöldfelületet.
Bár egyelőre nem tudunk róla sokat, félő, hogy a rákosrendezői vasúti területre elképzelt, mini-Dubaj városrész esetén sem a klímaadaptáció lesz az elsődleges szempont. Pedig lehetne, hiszen a kötöttpályás infrastruktúra részben már adott, és akár a közelben futó villamosvonalakat is meghosszabbíthatnák, hozzáértő tervezéssel pedig egy modern, hőhullámok idején is élhető városrész jöhetne létre. Bardóczi Sándor itt hívta fel a figyelmet arra, hogy az építészetben is jelen van a greenwashing, melynek sokszor példája a zöld homlokzat, vagy a tetőkert. Azonban minél több gépészet és mesterségesen bejuttatott víz kell az adott növényzet életben maradásához, annál kevésbé fenntartható.
Az új építésű lakóparkok esetében Csáfordi szerint az volna az ideális, ha minél kevesebb lenne a burkolt terület, a helyette kialakított zöldfelületet pedig akár megtartott esővízzel is lehetne öntözni. A Fővárosi Csatornázási Művek bizonyos esetekben már nem is enged új fogyasztókat csatlakozni a csatornahálózatra anélkül, hogy ne vállalnák azt, hogy valamennyit visszatartanak az esővízből, amit csak később engednek vissza a hálózatra.
A hőség ellen a legkézenfekvőbb megoldás a légkondi, azonban az árán felül más oka is lehet annak, hogy valaki nem szereltet be egyet. Sokan vannak például, akik műemlék épületekben laknak, így nem tehetik meg, hogy klímát szereltetnek a lakásukba, mivel az épület műemléki besorolása miatt nem engedélyezett a külső egység homlokzaton elhelyezése – gyakran a belső udvarra néző szereléssel sem. A főtájépítész szerint az ő esetükben egy sokezer éves praktika segíthet: „Már az ókori babilóniaiak is tudták, hogyha építenek egy szökőkutat az épület belső kertjének közepére, és körbeültetik növényekkel, akkor mindkettő párologtatni fog, és akár 5-6 fokkal is csökkenthetik a ház falainak hőmérsékletét.”
A budapesti infrastruktúraelemek közül a közösségi közlekedés nem áll rosszul: mára már majdnem az összes buszon és a villamosok jelentős részén is van klíma, illetve a főváros négy metróvonala közül kettőn szintén légkondicionáltak a szerelvények. A rendszer leggyengébb láncszeme a hármas metró: itt nemcsak az utasok érezhetik magukat nyáron egy szaunában, de sokszor a vezetőfülkék klímaberendezései is csődöt mondanak. Az itteni kocsik klimatizálását a forráshiányon felül a szerelvények gyártójával, az orosz Metrovagonmash-sal kötött szerződés feltételei is nehezítik.
A felszínen viszont a fonódó villamoshálózat új szakaszán minden bizonnyal épülnek majd gyeppel borított vágányok, és bár ezeknek a folyamatos karbantartása, nyírása nemcsak idő-, de energiaigényes is, sokat segíthetnek az adott szakasz hűtésében, hiszen a betonhoz képest kevésbé melegednek fel. A megállók árnyékolásában viszont bőven van még hová fejlődnie a fővárosnak; szöuli példát követve akár a gyalogátkelőhelyek környezetét is lehetne napernyőkkel védeni a nyári időszakban.
Budapest városrészei közül az V. kerület, illetve a többi, sűrűn beépített terület a leginkább kitettek a hőségnek: hőhullám idején a belvárosban úgynevezett hőszigetek jönnek létre. Ugyan a Duna segíti a város természetes átszellőzését, és ezáltal mérsékli ezt a hatást, érdemi javulást azonban a minőségi zöldfelületek növelése jelentene. Ezt – a helyhiányon kívül – az is nehezíti, hogy az utcák alatt sűrűn futnak a közművezetékek is, ezzel ellehetetlenítve, vagy legalábbis nagyon megbonyolítva akár egyetlen fa elültetését is.
Mindezek ellenére az V. kerület az egyetlen Budapesten, ahol az utóbbi években nem csökkent vagy stagnált, hanem növekedett a zöldfelületi intenzitás. Budapest legfontosabb látnivalói is ezekben, a belvárost alkotó belső kerületekben koncentrálódnak, a hőhullámok pedig az ide érkező turistákra is hatással lesznek: nemrég a Másfélfokon jelent meg egy elemzés arról, hogy a nyári hőség a városnézést is élvezhetetlenné teszi, ez pedig turizmus visszaszorulásához vezethet a jövőben. Ezzel együtt viszont az egyre melegebbé váló, de még kellemes tavaszi és őszi időszakban nőhet az ide látogatók száma.
A városok klímaadaptációjának mára már jelentős szakirodalma van, és jelenleg is ez számít a nemzetközi várostervezői szakma egyik legfontosabb témájának. „Nemrég például voltam egy konferencián, ahol egy holland szakember arról beszélt, hogy amikor majd hat méterrel megemelkedik a vízszint, hogyan kell az ország egyik részét áttelepíteni máshová. De nemcsak ott, hanem itthon is van egy ökológiai fordulat a tájépítészetben” – mondta Bardóczi. És nemcsak Budapest tanul más városoktól, hanem fordítva is igaz ez: „nemrég például Üzbegisztánból volt itt egy delegáció, ott ugyanis a diktátor elrendelte, hogy tízmillió fát kell ültetni az országban, ami ugye – a folyó menti pisztáciaültetvényeket leszámítva – gyakorlatilag egy sós sivatag. Ők most tőlünk próbálják meg megtanulni, hogy hogyan lehet életben tartani ezeket a fákat.”
Bár a Főkert projektjei közül többet is értek politikai támadások (elég csak a méhlegelőkre gondolni, melyek közül már a Fidelitas és a Fidesz főpolgármester-jelöltje, Szentkirályi Alexandra is lekaszált egyet-egyet), a főtájépítész szerint a legtöbb javaslatuk 100 százalékos támogatással ment át a fideszes polgármestereket is soraiban tudó közgyűlésen. Hogy az októbertől működő új testületben mekkora támogatása lesz a hasonló projekteknek, azt egyelőre nem tudni, de Bardóczi egyelőre optimista, és reméli, hogy továbbra is támogatni fogják a szakmai javaslataikat.
Addig is érdemes lehet tanulni a városfejlesztésben élenjáró Bécstől, a császárvárosban ugyanis több innovatív hűtési megoldással is kísérleteznek: Donaustadt kerületben például 2020 óta 133 lakásba vezették be a távhűtést. Ez a rendszer nagyon egyszerűen működik: a nyári hónapokban forró víz helyett hideg vizet vezetnek át a távfűtési rendszer csövein, ez pedig akár 5 fokkal is lehűtheti az adott lakást. Az osztrák fővárosban emellett több távlégkondícionáló állomást is építettek, ezek közül a Stubenringen található egység a Duna vizét felhasználva hűti a belváros épületeit, köztük az Osztrák Parlamentét is, a hagyományos klímáknál jóval olcsóbb – 70 százalékkal kevesebb áramot fogyasztanak – és környezetbarátabb módon. Bécsben azért is részesítik előnyben ezeket a megoldásokat, mert a házak homlokzatára műemlékvédelmi okokból sokszor ott sem lehet a légkondicionálók külső egységeit felszerelni, de az újabb épületekre felfuttatott növényeket is akadályozhatják az egyébként sem túl szép fémdobozok.
