A magyar miniszterelnöknek mozgalmas napja volt Strasbourgban.
„Ez is megvolt. Budapesten folytatjuk” – ezzel a kísérőszöveggel tettek ki egy fotót Orbán Viktor a Facebook-oldalára. A képen egy felirat is szerepel, mégpedig a következő:
„Jó mulatság, férfimunka volt!”
A magyar miniszterelnök ma az Európai Parlamentben tartott beszédet, és ugyan voltak, akik megtapsolták, többen is kritikát fogalmaztak meg vele szemben. Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és EP-képviselője is hozzá intézte a beszédét, a baloldali EP-frakció pedig a Bella ciaót énekelte felállva Strasbourgban.
Orbán Viktor az őt ért vádakra reagálva baloldali propagandáról és abszurd kijelentésekről beszélt. „Sajnos a vita túllépett az észszerűség határain, és messze túllépett a tények világán” – jelentette ki záróbeszédében, amiben azt is megjegyezte, „a magyar demokrácia jól van, vérbő és erőteljes”, illetve hozzátette, nem helyes, ha egy magyar képviselő itt a saját hazáját támadja.
Megjegyezte azt is, hogy szerinte Európát az európai baloldaltól kell megvédeni, majd több tiszteletet követelt Magyarországnak és a magyaroknak.