A kiskorút tavaly májusban kiemelték a családból. A hatóságok kiemelkedő súlyú bűncselekménynek minősítették az esetet.
Letartóztattak egy házaspárt, mert szexuálisan bántalmazták a nevelésükre bízott gyereket Jász-Nagykun-Szolnok megyében – közölte az illetékes főügyészség. A vádhatóság a közlemény szerint tizenkettedik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt indítványozta az intézkedést.
Az ügyészség azt írta, hogy a férfi és a nő a rábízott gyereket szexuális cselekmények tűrésére és annak végzésére kényszerítette, és saját szexuális cselekményeibe is bevonta. A fiút emiatt tavaly májusban kiemelték a családból.
A főügyészség szerint kiemelkedő súlyú bűncselekményről van szó, akár öttől húsz évig terjedő börtönbüntetés is kiszabható a házaspárra. Úgy vélik, hogy a férfi és a nő esetében is fennáll a szökés és az elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye is. A férfival szemben hasonló bűncselekmény miatt büntetőeljárás folyik, így az ő esetében a bűnismétlés veszélyétől is tartani lehet.
A bíróság elrendelte mindkét gyanúsított letartóztatását. A döntéssel szemben az érintettek fellebbezést jelentettek be, így az nem végleges – írják.
Képünk illusztráció.