Itthon hvg.hu 2024. október. 06. 13:16

Egy fideszes EP-képviselő szerint nem lesz olyan vita Orbánnal Strasbourgban, amire Magyar számít

Orbán szeptember 18-án szólalt volna fel az Európai Parlament plenáris ülésén, de azt az árvízhelyzet miatt október 9-r halasztották.

László András, a Fidesz európai parlamenti képviselője szerint „a baloldali sajtó és Magyar Péter vágyálma”, hogy a jövő szerdai plenáris ülés az EP-ben Orbán Viktor és a Magyar Péter összecsapásáról szól majd – szúrta ki a Telex az EP-képviselő nyilatkozatát a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

László András azt mondta, szerint az ülésnek az európai helyzetről és az elnökségről kellene szólnia, Magyar Péter pedig csak egy a sok képviselő közül. László arról is beszélt, hogy a Magyarországról szóló vita helyett az unió előtt álló kihívásokkal, a versenyképességgel, a gazdasággal, a migrációval és az ukrajnai béke megteremtésének lehetőségével kellene foglalkozni az EP-ben. Hozzátette: a szerdai strasbourgi plenáris ülésen Orbán Viktor miniszterelnök a magyar uniós elnökségi programot fogja bemutatni.

Orbán Viktor szeptember 18-án szólalt volna fel az Európai Parlament plenáris ülésén, mint az EU soros elnöke. Ám az árvízhelyzetre tekintettel a miniszterelnök összes nemzetközi programját lemondták. A plenáris ülést is elhalasztották, így azt október 9-én tartják meg.

Magyar Péter korábban azt üzente Orbánnak, „szedje össze a bátorságát, üljünk le szemtől szembe”, s tucatnyi kérdést szedett össze, melyben vitázna a miniszterelnökkel. Valószínűleg Ilaria Salis is fel fog szólalni a jövő szerdai ülésen, akit Magyarországon letartóztattak, miután 2023 elején egy jobboldali eseményre tartva több embert is bántalmazott társaival antifasiszta politikai indíttatásból.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.