Az amerikai hadsereg korábbi európai főparancsnoka szerint márpedig hatalmas politikai viták lehetnek ugyan, de odáig sohasem szabad eljutni, hogy megkérdőjeleződjön a bizalom.
Az egységesség és a bizalom fontosságát hangsúlyozta Ben Hodges nyugalmazott tábornok, az Egyesült Államok hadseregének volt európai főparancsnoka a 24.hu-nak adott interjújában. Márpedig a Magyarországgal kapcsolatos bizalom most szavai alapján nem nagyon erős:
“Az államok közötti kapcsolat alapja a bizalom. Lehetnek komoly különbségek a politikában, de sosem szabad eljutni oda, hogy megkérdőjeleződjön a bizalom. (…) Hatalmas vitáink vannak a német és a brit szövetségeseinkkel, ahogy másokkal is. De egy dolog a politikai vita, és egy másik a bizalom. Amikor azt látom, hogy a külügyminiszterük állandóan Lavrovval fotózkodik, hogy kitüntetéseket vesz át, az nem kelt bizalmat.”
Mindezt Hodges arra a kérdésre válaszolta, mely azt firtatta, hogy szerinte romlott-e Magyarország kapcsolata a szövetségeseivel.
Az egységesség pedig Oroszország elrettentésével kapcsolatban került elő. Hodges szerint remek katonák és katonai képességek vannak “Finnországtól Törökországig,” de az oroszokat nem a tankok tarthatják féken, hanem az, hogy senki ne kételkedjen abban, hogy az Egyesült Államok válaszol-e egy fenyegetésre, vagy hogy Magyarország és Szlovákia válaszol-e a fenyegetésekre. “Ha az oroszok azt látják, hogy a súlyos döntéseiknek következményük van, kevésbé fogják meghozni azokat.”
Az orosz-ukrán háború kapcsán az interjúban előkerült a tűzszünet kérdése. Hodges felemlegette Georgiát, itt az orosz megszállást követő tűzszünet után Dél-Oszétia és Abházia a gyakorlatban orosz megszállás alatt maradt. Hodges szerint az azt a konfliktust lezáró Sarkozy-megegyezésből azt kellene megérteni, hogy Oroszország nem tart tiszteletben semmilyen megállapodást.
“A megegyezés szerint ki kellett volna vonniuk a csapataikat. Itt állunk másfél évtizeddel később, és még mindig nem történt meg. Ha azt hisszük, meg lehet egyezni Oroszországgal, őrültek vagyunk, mert az oroszok nem tartják tiszteletben a megegyezéseket.”
A nyugalmazott tábornok szerint, ha a Krím orosz kézben marad, Ukrajnának esélye sincs visszaépíteni a gazdaságát. Szerinte óriási hiba volna Ukrajnát belehajszolni egy olyan megállapodásba, amely szerint Oroszország megtarthatja a Krímet.
Szóba került Donald Trump is, róla Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója Prágában, a Globsec Forumon azt mondta, ha Trump visszakerül a hatalomba, 24 óra alatt békét teremt.
Hodges szerint ezt Trump, a New York-i ingatlanmágnás mondja, az az ember, aki csak üzleti tranzakciókban érdekelt, akiben “semmi elv, semmi morál.” Hodges szerint a volt elnök azt csinálná, amit a Talibánnal csinált az afganisztáni kivonulás előtt, amikor kötött egy olyan megállapodást, amelynek nem volt része az afgán állam, velük viszont közölte, hogy ráadásként még ötszáz tálib foglyot is el kell engedniük, hogy Amerika elhagyhassa Afganisztánt.
“Így néz ki egy Trump-féle megállapodás. Amikor azt hallom tőle, hogy 24 óra alatt be tudná fejezni a háborút, az azt jelenti, hogy köt egy megállapodást Putyinnal, amelybe az ukránok bele sem szólhatnak, miközben hatással van rájuk a következménye.”
Hodges úgy látja, Trumpot csak az érdekli, hogy legyen megállapodás, kézfogás, fotó. Szerinte semmit nem változtatna azokon a problémákon, amelyek a háborúhoz vezettek.
“Eladná az ukránokat, eladná az európaiakat. Emlékezzünk, hogy azt mondta Putyinnak: ha egy NATO-tagállam nem fordítja a GDP-je két százalékát védelemre, azzal azt csinál, amit akar.”
Hodges szólt pár jó szót is Magyarországról, majd megfogalmazott még egy kritikát. Amikor az Európában állomásozó katonák főnöke volt, nálunk is voltak amerikai katonák. “Nagyon jó minőségűek a magyar katonák, jó gyakorlatokat végeztünk együtt. Azt tudom, hogy a budapesti nagykövetemmel, Colleen Bell-lel borzasztóan bánt az Orbán-kormány. Pedig kiváló diplomata és jó ember.”
* * * Támogatott hitel vállalkozások számára
A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.