Nyugodt nap volt, semmi különös nem történt, januárban amúgy is ez a megszokott. A december még dübörög, máshogy viselkednek az emberek, felfokozottabb a hangulat, többször kell helyszínre menni, de ilyenkorra már mindenki lenyugszik, visszatérnek a szürke hétköznapok – így emlékezik vissza 2023. január 12-re Dobos László törzszászlós. Ő volt az egyik helyszínen intézkedő rendőr az újbudai rendőrgyilkosság éjszakáján, most a Budapesti Zsaruk Podcast másfél órás adásában mesélte el részletesen Baumann Péter halálának estéjét. 

Az adásban hallhatunk két, a 112-es segélyhívóra beérkezett hívást, az elsőt a diszpécser már továbbkapcsolta a rendőrségnek. “A földszinten van egy lakótársunk, akinek furcsa kényszerképzetei vannak, és második napja próbál az első emeletre egy idős hölgyhöz bemenni, és ma rá is törte az ajtót. (…) Az van, hogy most meg akarta verni azt a lakótársunkat, aki a nénin próbált segíteni, dulakodás volt” - szólt a Lecke utcai társasház lakójának bejelentése, aki azt is jelezte, a férfi rettegésben tartja a többieket. 

Nem sokkal később már az említett férfi, Sz. Szilárd telefonált. “Be kellett törnöm egy ajtót, egy hölgy napok óta nem nyitott ajtót, nem adott normális életjelet, nem tudtam róla semmit és elég aggályos dolgok merülnek fel” – mondta, majd a diszpécser kérdésére válaszolva elmondja, hogy a nő él, és jól van, de szeretné, ha kijönne egy járőr. 

Baumann Pétert és kollégáját, Kállay Lászlót az első hívás után küldte a helyszínre a Tevékenységirányítási Központ, később szólnak nekik, hogy érkezett egy újabb bejelentés, ekkor az aznapi szolgálatirányító parancsnok, a történetet mesélő Dobos is úgy dönt, kimegy a helyszínre.  

“Az a sugallatom volt, hogy kimegyek és megtámogatom az intézkedő rendőröket, ha szükségük van rám” – mondja és megjegyzi, Baumannék maximálisan felkészültek voltak, és gyorsan megérkeztek a Lecke utcába. Ő azért érezte fontosnak, hogy csatlakozzon hozzájuk, mert az a tapasztalata, hogy ha valaki egy bűncselekmény elkövetése után bejelentést tesz magáról, az vagy azért van, mert már előre építi a saját védelmét, vagy “zavartság van a rendszerben”, esetleg ittas vagy kábítószeres befolyás alatt áll az illető. 

A helyszínre érve látta, hogy Kállay az épület előtt rádiózik a központba, Sz. Szilárd és Baumann Péter pedig a lépcsőház első emeletén beszélget. Dobos elmondja, hogy mindig a lehető leggyorsabban próbálja felmérni, milyen állapotban van a személy, akivel dolga van, az elkövető gesztikulálásából és nonverbális kommunikációjából pedig azt szűrte le, hogy felhevült állapotban van.  

Sportcipő, farmernadrág, egy melegebb pulóver és egy fényes bőrdzsekit viselt a jó kiállású férfi, a kihúzott hát és a kitolt mellkas pedig arra engedett következtetni, hogy “van sport az ember mögött, lehetett látni, hogy ő azért így ott van”. Beszédén is látszott, hogy irányítani próbálja az eseményeket, nem hagyott teret a kérdéseknek, egyre csak mondta a magáét. 

“Jelentkezem, Laci bácsi!” – köszöntötte felettesét Baumann, Dobos pedig megjegyzi, hogy bár csak tíz év volt a korkülönbség, ő mindig Laci bácsi volt. Ebből Sz. Szilárd is rájött, hogy megérkezett a főnök, és már hozzá intézte mondandóját, amelyből elsőre úgy tűnt, képben van a férfi a környezetével. 

Kállay, majd Dobos is bement az idős nő lakásába, beszéltek is vele, Kállayt később felküldte a harmadik emeletre, a dulakodás helyszínére, Baumann mindeközben szóval tartotta a férfit, a házban látottak alapján pedig a rendőrök számára világossá vált, hogy komolyabb az ügy, nem csak rongálás miatt fogják elvinni Sz. Szilárdot.  

“Időnként visszacseppentünk a valóságba, de ingadoztunk eközött és a vélt fantáziavilág között” – írja le Dobos azt, amikor másodszor is megkérte a férfit, hogy mesélje el a történteket, ekkor már ugyanis időnként emlegette a sátánt és azt, hogy őt megfigyelik, a házban pedig folyamatosan tűnnek el emberek. Mindezek ellenére se tudták volna egyértelműen azt mondani, hogy elmezavarodott lenne, valószínűbbnek tartották, hogy be van drogozva. 

A rendőr úgy döntött, átvizsgálja Sz. Szilárd ruházatát, akin eddig bár nem csinált semmit, a mozgásán, gesztusain már az agresszió jelei mutatkoztak. Itt érezte először azt Dobos, hogy nem lesz egyszerű eset, fel is vett egy taktikai kesztyűt, de úgy gondolta, hárman együtt elég felkészültek ahhoz, hogy tudják kezelni a helyzetet, még ha aktívan ellen is áll nekik. A férfi nem volt hajlandó levenni a bőrdzsekit, se hátat fordítani a rendőröknek, de még így is azt lehetett mondani, hogy együttműködött.  

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy van nála egy kés, a nadrágjába volt tűzve a köldöke alatt. Ezen még Dobos nem lepődött meg, mondván, meglepően sok ember hord magánál, “ad egy magabiztosságot, segít a szendvics elfogyasztásában is”. Sz. nem hagyta azonban, hogy a rendőr vegye el az összecsukott állapotban lévő kést, saját maga akarta kihúzni, lökdösték egymás kezét, végül Baumann nyúlt át és vette azt el, zsebre vágta, de a cipzárat már nem tudta behúzni, akkora volt a fegyver. A férfi egyre agresszívabbnak tűnt, végül Kállay és Baumann fogta meg két oldalról, Dobos pedig készült megbilincselni, azonban ebben a pillanatban lekapcsolódott az időkapcsolós világítás a lépcsőházban, Sz. pedig “kőkemény támadásba lendült” a beszámoló szerint.  

Dobos hosszasan magyarázza a verekedés részleteit, de azt már az első pillanatban érezte, hogy “bődületes erő van az emberben”, aki elsőként Baumannra támadt rá. Egy ponton sikerült földre vinni, az elektromos sokkoló azonban hatástalan volt a vastag bőrdzsekin keresztül, fel is tudott kelni. Egyszer csak a rendőr azt vette észre, hogy gyors ütéseket kap a combjára, közben a szeme megszokta a sötétséget, és felismerte a kést a férfi kezében, amelyet sikerült kicsavarnia a kezéből. 

Sz. Szilárdnak sikerült kirohannia a házból, Kállay azonnal ment utána, Dobos pedig egy kis káromkodás kíséretében mondta Baumannak, hogy meg lett szúrva. “Laci bácsi, engem is megszúrt” – szólt a fiatal rendőr utolsó mondata, amelyet Dobosnak mondott. Egy darabig még egymás mellett haladtak az utca felé, mindketten fegyvert rántottak, de Baumann végül nem jött ki a lépcsőházból. 

Kállay figyelmeztető lövést adott le, közben Dobos utolérte, a második, célzott lövés pedig lábon találta Sz. Szilárdot, akit a Fehérvári úti villamosmegállóban sikerült földre kényszeríteni, ketten azonban sérüléseik miatt már nem akarták megkísérelni a bilincselést, várták az erősítést.  

A podcastban hallhatóak a rádiós bejelentkezések is, elsőként Dobos kér segítséget, az irányítóközpont pedig kiadja, hogy az összes szabad tagállomás induljon el a helyszínre, ahol több rendőr megsérült, küldjenek mentőt is.  

Erősen vérzik a combom, egy sérült rendőr bent, még egy itt velem, siessetek. Itt vagyunk a villamosmegállóban, nem tudjuk kezelni az embert, mind a ketten vérzünk”

– halljuk Dobos hangját, majd sorra a bejelentkező egységeket. Csepeltől Budafokon és Kispesten át Óbudáig az egész városból elindultak a rendőrök, aki épp nem helyszínelt máshol, az a tizenegyedik kerületbe sietett. 

Mindhárom újbudai rendőrt kórházba szállították, Baumannt máshova, mint társait, ő a kórházban vesztette életét. Dobosék végig azt kérdezgették, hogy mi lett a fiatal kollégájukkal, és bár egy darabig tudatosan halogatták a hír közlését, még a kórházban megtudták, hogy nem élte túl a késelést, a szúrás a szívét érte. 

Rengeteg mindenen gondolkodik ilyenkor az ember, keresi a hibákat, ezerszer meg ezerszer végigjátszotta az egészet magában”

– mondja Dobos. Utólag is hosszasan vizsgálták az eseményeket, de a rendőrség álláspontja szerint mindent úgy csináltak, “ahogy a nagykönyvben meg van írva”, de ez sem volt elég ahhoz, hogy elkerüljék a tragédiát. Mint mondja, akkor is és most is kapott segítséget a történtek feldolgozásában, de bizonyos dolgokkal meg kellett tanulni együtt élni. 

Azóta lezajlott a bírósági eljárás is az ügyben, a bíró úgy ítélte, hogy bár vannak apró ellentmondások a tanúvallomásokban, összességében egy egységes kép kirajzolódik belőlük. A legnagyobb kérdés az volt, milyen mentális állapotban volt Sz. Szilárd aznap éjszaka, illetve fennáll-e a bűnismétlés veszélye. Bár az első kérdésben több vélemény ütközött, azt nem lehetett kizárni, hogy nem fordulhat elő újból ilyen eset.

Az elkövető férfi azzal védekezett, hogy nem ő támadt a rendőrökre, csak magát próbálta védeni. “Nem én döftem bele a kést, ő fordult bele” – írta le a halálos szúrás pillanatát. A hónapokon át tartó tárgyalás végén a bíróság felmentette Sz. Szilárdot az emberölés kísérletének vádja alól. Úgy ítélték, a férfinek kevert paranoid személyisége van, nem ismerte fel, hogy cselekményének milyen következménye van, kóros elmeállapota miatt pedig kényszergyógykezelését rendeltek el.