Itthon hvg.hu 2024. június. 28. 09:44

25 évre börtönbe küldenék a visszaeső pedofilt

Egy 8 és egy 9 éves gyereket kényszerített „szexuális játékra”, és meztelenül fotózta őket az a férfi, akinek a számítógépén további pedofil képeket is találtak. Mivel ráadásul visszaeső, első fokon 25 évet kapott, de az ítélet nem jogerős, az ítélőtáblán folytatódik.

Szexuális erőszak és gyermekpornográfia miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség még 2022 májusában egy jelenleg 54 éves férfi ellen.

A férfi még 2019-ben egy Csongrád megyei településen a felügyeletére bízott 8 és 9 éves gyerekekről „nemiségük kendőzetlen feltárásával pornográf fénykép és videó felvételeket készített, illetve a gyermekeket ’szexuális játékban’ való közreműködésre kényszerítette” – olvasható az ügyészségi közleményben.

Mikor átkutatták a budapesti lakását, sok „18. életévet be nem töltött személyről készült, a nemi vágy felkeltésre szolgáló felvételt” találtak és foglaltak le, ezek közül többet az interneten keresztül ismerőséhez továbbított is.

Korábban hasonló bűncselekmény miatt már jogerősen 16 év fegyházbüntetést kapott. A Fővárosi Törvényszék ezért – mint visszaesőt – idén februári elsőfokú ítéletével bűnösnek találta a nemi élet szabadsága és nem erkölcs elleni bűntettekben.

A férfit 25 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

Ezen kívül végleg eltiltották minden olyan foglalkozástól vagy egyéb tevékenységtől, amely során 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, illetve kiskorúakkal más hatalmi vagy befolyási viszonyban állna.

Az elsőfokú ítélet ellen az elítélt fellebbezett, a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a napokban juttatta el másodfokú indítványát a bírósághoz, ebben a szigorú ítélet helybenhagyását kérte.

(képünk illusztráció)

Hirdetés
Címkék
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.