Itthon hvg.hu 2024. június. 25. 12:30

Heves zivatarokra és felhőszakadásokra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat

Öt megyére is narancssárga figyelmeztetést adtak ki.

Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki Baranya, Bács-Kiskun, Pest, Somogy és Tolna vármegye területén szerdán; a hevesebb zivatarokhoz felhőszakadás is társulhat – figyelmeztet a HungaroMet.

Az MTI-hez kedden eljuttatott veszélyjelzés szerint az öt megyében szerdán hevesebb zivatarokra és felhőszakadásra kell számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is, továbbá rövid idő alatt 50 millimétert meghaladó csapadék hullhat, emiatt az öt megyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki.

Az ország többi megyéjére elsőfokú figyelmeztetés van érvényben szerda éjfélig zivatar, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kivételével felhőszakadás veszélye miatt.

Az előrejelzés szerint kedden a késő esti, éjféli órák után nagyobb valószínűséggel a Dunántúlon, illetve a középső országrészben többfelé fordulhatnak elő zivatarok egy dél felől északra tartó zivatarrendszer hatására. A zivatarok környezetében reggelig – az északi országrész kivételével – lokálisan jelentős mennyiségű csapadék vagy felhőszakadás, elsősorban az ország déli felében néhol jégeső és óránkénti 60-75 kilométeres viharos szél is kialakulhat.

Szerdán a déli, kora délutáni óráktól újabb kiterjedt, délről északra helyeződő zivatarrendszer kialakulása valószínű. A zivatarrendszerben helyenként viharos szél, jégeső és felhőszakadás kísérheti. Elsősorban az ország délnyugati felében, illetve a középső országrészben néhol óránkénti 90 kilométer feletti széllökés, jégeső és felhőszakadás is előfordulhat.

Nyitókép: Mohai Balázs

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.