Itthon hvg.hu 2024. május. 23. 05:12

Az egész országra citromsárga figyelmeztetést adtak ki zivatarok miatt, a legtöbb megyében felhőszakadások is lehetnek

A napi csúcshőmérséklet 22 és 27 fok között alakul.

Csütörtökön is napos-gomolyfelhős időnk lesz, záporra, zivatarra szórványosan – főként az északkeleti-keleti harmadban és a Délnyugat-Dunántúlon – számíthatunk. Csütörtökön eleinte a déli, délutáni órákban elsősorban az ország északkeleti harmadában, illetve a Dunántúlon (a középső területeken kisebb valószínűséggel), majd egyre inkább a középső országrészben (is) valószínűek zivatarok.

A zivatarokat helyenként felhőszakadás kísérheti, nagyobb számban a Dunától keletre, de a Dunántúlon is van esély lokálisan felhőszakadás vagy kis területen jelentősebb mennyiségű csapadék előfordulására. Zivatarok környezetében néhol viharos széllökés, illetve kevés helyen jégeső is előfordulhat.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul, késő estére 13 és 19 fok közé hűl le a levegő.

A HungaroMet az egész országra egyes fokozatú, citromsárga figyelmeztetést adott ki zivatarra és felhőszakadásra. Mindössze 5 olyan megye van – Fejér, Győr-Moson-Sopron, Tolna, Komárom-Esztergom és Veszprém –, ahol csak zivatarok miatt van érvényben figyelmeztetés. Ahol zivatarok alakulnak ki, ott az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, de mellette szélerősödés és jégeső is előfordulhat. Az intenzív záporok, zivatarok helyszínén felhőszakadás alakulhat ki.

Az egész országra citromsárga figyelmeztetést adtak ki zivatar miatt
HungaroMet
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.