A Fidesz új kommunikációs igazgatója már nem külügyminisztériumi államtitkár, de a magyar–német társadalmi kapcsolatok fejlesztéséért felelős miniszteri biztos lett. Ezért is kaphat havi bruttó két milliót.
Menczer Tamás múlt péntekig a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára volt, de onnan távozott, mert ő lett a Fidesz kommunikációs igazgatója.
E tisztségében rögtön leleplezte például, hogy Magyar Péter (szerinte) női napszemüveget hord.
A csütörtök esti Hivatalos Értesítőben azonban megjelent, hogy volt főnöke, Szijjártó Péter a magyar–német társadalmi kapcsolatok fejlesztéséért felelős miniszteri biztossá nevezte ki. A miniszteri utasítás szerint e feladatkörében részt vesz a magyar–német társadalmi kapcsolatok fejlesztésére irányuló álláspont és tevékenység kialakításában, támogatja a magyar–német ifjúsági szervezetek és a kormány közötti együttműködési programok kidolgozását és végrehajtását; elősegíti a magyar–német testvérvárosi kapcsolatok kialakítását és fenntartását, valamint a magyar–német társadalmi kapcsolatok fejlesztésére irányuló kétoldalú kapcsolatfelvételt, egyéb programok, fórumok előkészítését és megrendezését.
Menczer Tamás életrajza szerint felsőfokon beszél németül.
A biztosi munkáért ha nem is államtitkári fizetést kap, mint eddig, de a jogszabály szerint helyettes államtitkárit igen, ami a miniszterelnök döntése alapján akár havi bruttó két millió forint is lehet.
A miniszter gondoskodott arról, hogy egyetlen napi jövedelme se essen ki, mert az államtitkári megbízatása április 12-én szűnt meg, az új kinevezés pedig 13-ától érvényes.
A politikus ezen kívül a budakeszi választókerület országgyűlési képviselője is, a parlamentben idén márciusban 1 767 342 forint tiszteletdíjat vett fel.
Ő a Külgazdasági és Kjülügyminisztérium negyedik miniszteri biztosa, rajta kívül Budai Gyula képviselő „a szankciókból fakadó kihívások miatt szükséges gazdaságvédelmi intézkedésekért”, a szintén képviselő Ferencz Orsolya az űrkutatásért, Máthé László Eduárd pedig „a szubszaharai térségben megvalósuló magyar összkormányzati tevékenységek külpolitikai összehangolásáért” felelős.