Továbbra is hűvös lesz.
Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk.
Délután nagyjából a Szécsény–Szeged tágabb vonala térségében, illetve a Nyugat-Dunántúlon zivatarok is kialakulhatnak, néhol viharos (60-75 km/h) széllökés kíséretében. Zápor vagy zivatar környezetében apró szemű jég is hullhat. Emiatt a HungaroMet több megyére is figyelmeztetést adott ki.
Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő.