Itthon hvg.hu 2024. március. 21. 22:12

Márki-Zay megkereste Magyar Pétert, de választ nem kapott

A hódmezővásárhelyi polgármester szerint önmagában senki nem képes leváltani Orbán Viktort és a NER-t.

Európai parlamenti választások
Friss cikkek a témában

„Én nem kínáltam hellyel az európai parlamenti listánkon Magyar Pétert, ez egy félreértés volt a sajtó részéről, de valóban nagyon szurkolunk neki, hogy döntse meg a rendszert” – jelentette ki Márki-Zay Péter az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorában.

Az ellenzéki összefogás korábbi miniszterelnök-jelöltje szerint csupán annyit mondott, hogy nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy Magyar megkeresné őket azzal, hogy indulni szeretne, de erre egyelőre nem került sor. Márki-Zay ugyan egy közös ismerősükön keresztül üzent már Magyarnak, de választ nem kapott.

Márki-Zay szerint Magyar Péternek van a legnagyobb esélye arra, hogy lebontsa a NER-t, hiszen ő a Fidesz „legbelsőbb köreiből jön”. Arról is beszélt, hogy szerinte Magyar március 15-ig beszéde szinte ugyanaz, amit ők mondtak két éve. Úgy látja, hogy egy dologban biztos különböznek: míg Magyar elutasítja az ellenzékkel való együttműködést, addig ő nem hisz abban, hogy bárki önmagában képes lehet leváltani Orbán Viktort. Akárhogy is, pártjával bármilyen segítséget megadnak Magyarnak ahhoz, hogy sikerrel járjon.

Hirdetés
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 31. 19:30

Hetekre olajszagú lett a lakás, de megérte: elkészítettük a lusta ember házi chipsét

A világ kedvenc snackje, ami olyan faék egyszerűségűnek tűnik, hogy nem is gondolnánk, valójában mennyire bonyolult a tökéletesség elérése. Elmeséljük a modern chips történetét az ókori rómaiaktól, akiknek semmi közük nem volt hozzá, Kenji López-Altig, akinek annál több. Vajon érdemes volt belefogni a házi chipskészítésbe?