Itthon hvg.hu 2024. február. 09. 13:16

444: Orbán nem fogadta el Novákék magyarázkodását

A portál úgy tudja, még Balog Zoltánt is bevetették, hogy közvetítsen a Sándor-palota és a miniszterelnök között, azonban sikertelenül. A miniszterelnök szerint Novák Katalin tartozik a nyilvánosságnak.

Novák Katalin kegyelmi botránya
Friss cikkek a témában

Nem érhette váratlanul Novák Katalint és stábját a 444 cikke szerint az, hogy Orbán Viktor csütörtök délután nem védte őt meg, amikor a pedofilügyben rakott ki videót a Facebook-oldalára, ugyanis Orbán egyik közvetlen munkatársa a portálnak azt mondta, csütörtök délután jelezték a köztársasági elnök felé, milyen döntés született.

Orbán pedig a videójában kifarolt Novák mögül: nem említette sem a nevét, sem a köztársasági elnök intézményét. Csupán a jogköréről beszélt, amely körül kialakult egy vita, amelyben – a miniszterelnök megfogalmazása szerint – egyesek kegyelmet osztanak. Majd azt mondta, ő a gyerekeket ért bántalmazások esetében „a miszlikbe aprítás és a kettévágás” oldalán van.

Novák stábja a 444 beszámolója szerint megpróbált valamiféle magyarázatot adni a kegyelmi döntésre.

A lap forrása viszont arra utalt, hogy ezt a miniszterelnök nem fogadta el, szerinte a köztársasági elnök tartozik a nyilvánosságnak.

Orbán munkatársa azt mondta, hogy a döntés a köztársasági elnök felelőssége, „a miniszterelnöknek nem volt választása, mint megvédeni a méltatlan helyzetbe hozott politikai közösségét”.

„Ez nem a mi dolgunk. Nem akarunk ilyen zavarokat a jövőben” – mondta Orbán munkatársa a lapnak, ezzel a mondattal gyakorlatilag elhatárolódva az elnöki hivataltól és annak kegyelmi döntésétől. A portál azt írja, Balog Zoltánt is mozgósították, hogy közvetítsen a felek között – sikertelenül. Ezt az információt viszont a miniszterelnök környezetéből nem erősítették meg.

Az, hogy Novák kegyelmet adott a bicskei pedofilügyben érintett K. Endrének, komoly botrányt kavart. Pénteken több tüntetés is lesz ellene, tanácsadói pedig lassan kifarolnak mögüle: Gundel Takács Gábor és Lackfi János már távoztak a stábjából, Tomán Szabina és Czeizel Barbara pedig egyelőre lebegtetik a távozásukat.

A témában írt összes cikkünket ide kattintva olvashatja.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. február. 15. 19:30

„Tudom, hogy nagyon fáj, de tartson még ki egy kicsit”– a kórházba belépve a méltóságukat is leteszik a küszöbön

Az egészségügyben számtalan módon sérülhet a méltóság, egy-egy empátiát kifejező gesztus ugyanakkor csodát tesz. Hogyan lehetne humánusabbá tenni az ellátást? Miért nehéz az egészségügyben dolgozóknak túllátniuk azon, hogy a páciens nem elvégzendő feladatok halmaza, hanem ember? Hogyan lehet a demens betegeket is segíteni a méltóságuk megőrzésében? És mit várunk el a haldoklótól? Sipőcz Diána kulturális antropológussal és Zsák Éva tanatológussal, a Méltóságért Alapítvány munkatársaival ezekről beszélgettünk.