Itthon hvg.hu 2023. november. 22. 08:10

Plüssmackókkal és egy Kistehén-nótával tiltakoznak a diákok Pintér Sándor ablaka alatt

November 22-e a magyar közoktatás napja, erre időzítve szerveznek flashmobot az oktatáspolitikával elégedetlen diáktüntetők a Belügyminisztérium épülete elé.

A magyar oktatásügy helyzetére és a jelenlegi oktatási rendszer „áldozataira” hívja fel a figyelmet november 22-én szerdán, vagyis a magyar közoktatás napján több, a korábbi tüntetésekről ismert diákszervezet.

A Belügyminisztérium elé hirdetett flashmob szervezői szerint „a magyar oktatási rendszernek áldozatai vannak”. Ők, akik a szervezők szerint nem kapnak segítséget, leszakadnak, akiket kirekesztenek, akiknek a jövője veszélyben van:

  • hátrányos helyzetű,
  • sajátos nevelési igényű,
  • mentális nehézségekkel küzdő,
  • kisebbségekhez tartozó,
  • szorongó, kiégett, súlyosan fáradt gyerekek.

A 17 órakor kezdődő flashmobon a Kistehén zenekar „Csak Kiabálj" című dalát fogják énekelni, majd sötétedéskor a minisztérium épülete elé LED-mécseseket és plüssmackókat helyeznek el – utóbbiakat majd rászoruló gyerekekhez juttatják el.

 

(Nyitóképünk illusztráció)

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?