A magyarok mellett több száz ír békefenntartó katonának is hasonlóan kellett dönteni. Az eset még vasárnap történt, de az MTI nem számolt be róla.
A Dél-Libanonban szolgáló magyar honvédeknek óvóhelyre kellett vonulniuk az izraeli légi csapások miatt vasárnap – derül ki az Irish Mirror cikkéből, amelyet még hétfőn jelentettek meg. A lap szerint ugyanis a 122. gyalogzászlóalj 322 ír tagja és az ott szolgáló lengyel, magyar és máltai katonák is bombabiztos bunkerekbe húzódva kénytelenek átvészelni az IDF-nek a Hezbollah állásai ellen indított támadásait.
A Mirror értesüléseit megerősítette az ír hadsereg szóvivője is, szerinte a csapatok délután fél kettő és fél öt között voltak kénytelenek fedezékbe húzódni. A katonák a központi bázison és egy, az izraeli-libanoni nem hivatalos határtól, a Kék Vonaltól 400 méterre található ellenőrzőponton tartózkodtak. A lap információi szerint a 338 ír katona mellett 220 lengyel, 4 máltai és 13 magyar teljesít ezen a két ponton szolgálatot. A magyar állami hírügynökség az esetről nem számolt be.
A honvédek helyzetével kapcsolatban kerestük a Honvédelmi Minisztériumot, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.
Korábban már megírtuk, hogy az ENSZ békefenntartó missziójának keretében magyar honvédek is szolgálnak az izraeli-libanoni határon, akkori információink szerint 16 magyar katona tartózkodott kint.
Az izraeli-palesztin háború eseményeit követő hírfolyamunkat alább találja:
Netanjahu és Biden telefonon egyeztettek, megosztott az EU a gázai tűzszünet kérdésében - tudósításunk az izraeli-palesztin háborúról
Az ENSZ BT-ben egymásnak a gázai helyzettel kapcsolatos indítványait vétózták az oroszok és az amerikaiak, Joe Biden a háború utáni tartós béke megteremtése érdekében a kétállami megoldás fontosságát hangsúlyozta.