Itthon hvg.hu 2023. október. 13. 14:07

Szijjártó: megérkezett Ciprusra az Izraelből 65 magyart kimentő hajó

Őket különgéppel fogják hazahozni Budapestre.

Izrael háborúban
Friss cikkek a témában

Megérkezett Ciprusra az a hajó, amely 65 magyar állampolgárt, köztük 18 gyereket szállított biztonságba Izraelből a kormány szervezésében, az érintetteket délután különgéppel hazaviszik Magyarországra

– jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter moszkvai bejelentkezésében, ahol energetikai kérdésekben tárgyal.

A minisztérium közleménye szerint csütörtökön sikerült kétszáz jegyet szerezniük egy Izraelből Ciprusra tartó hajóra, ezeket pedig felajánlották a közel-keleti országban rekedt magyaroknak. 65-en kértek a jegyekből.

A hajó pénteken, koradélután kikötött Lárnakában, ahol Szijjártó beszámolója szerint „ciprusi kollégáim már várják a magyarokat, őket el fogják kísérni a lárnakai repülőtérre, ahonnan pedig egy a külügyminisztérium által biztosított különgéppel haza fogjuk őket vinni”.

Közvetítésünket a háborúról ide kattintva tudja követni:

Izrael 1,1 millió gázait szólított fel arra, hogy vonuljon az enklávé déli részére a következő 24 órán belül, eközben tankokat vonultatott fel a határon - Az izraeli-palesztin háború hetedik napja percről percre

Az ENSZ lehetetlennek tartja, hogy az 1,1 millió palesztint érintő evakuálás pusztító humanitárius következmények nélkül történjen. A Hamász tagadja a lefejezésekről szóló jelentéseket. Izrael fehér foszfort használt Gázában és Libanonban. 1300 izraeli vesztette életét a Hamász támadása óta, míg 1537 palesztin, köztük 500 gyermek halt meg a megtorló csapásokban.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. február. 15. 19:30

„Tudom, hogy nagyon fáj, de tartson még ki egy kicsit”– a kórházba belépve a méltóságukat is leteszik a küszöbön

Az egészségügyben számtalan módon sérülhet a méltóság, egy-egy empátiát kifejező gesztus ugyanakkor csodát tesz. Hogyan lehetne humánusabbá tenni az ellátást? Miért nehéz az egészségügyben dolgozóknak túllátniuk azon, hogy a páciens nem elvégzendő feladatok halmaza, hanem ember? Hogyan lehet a demens betegeket is segíteni a méltóságuk megőrzésében? És mit várunk el a haldoklótól? Sipőcz Diána kulturális antropológussal és Zsák Éva tanatológussal, a Méltóságért Alapítvány munkatársaival ezekről beszélgettünk.