A globális felmelegedés sportra gyakorolt hatásaira hívja fel a figyelmet a budapesti atlétikai világbajnokság hőségriadóstul, hőgutástól és átvariált programostul. Lehet-e a hőségre edzeni? Mennyit bír el az emberi test? Hogyan alakulnak át emiatt a világversenyek? Ami biztos: a klímaváltozással egyre több élsportoló válik olyan „veszélyeztetett faj” tagjává, amelynek folyamatosan szűkül az élőhelye.
A hőségriadó nem zavarja meg a budapesti atlétikai világbajnokság programját, de elővették a fiókból a válságtervet – közölte Németh Balázs, az eseményt szervező Budapest 2023 Nzrt. vezérigazgatója egy hétfői rendkívüli sajtótájékoztatón. Egy nappal korábban, amikor 32 foknál melegebbet is mértek Budapesten, két atléta is hőgutát kapott a frissen (és drágán) felhúzott Nemzeti Atlétikai Központban. Mindketten a 10 000 méteres síkfutás döntőjében lettek rosszul, orvosi ellátásra szorultak, de nem kellett kórházba menniük. Speciális jeges fürdővel sikerült őket eléggé lehűteni ahhoz, hogy végül saját lábukon hagyják el a stadion orvosi szobáját.
Az eset után a szervezők nem győzték hangsúlyozni, hogyan óvják a nézőket a nagy melegtől: 50 ezer legyezővel készültek, a napos szektorokból átültetik az árnyékba az embereket és ingyenes vízvételi lehetőséget biztosítanak.
Arról, hogy a sportolókat hogyan óvják, eredetileg kevesebb szó esett. Az MTI beszámolója szerint Németh annyit mondott, hogy 11 tonna jeget táraztak be a vb-re a helyszínen (hogy ez miért kulcskérdés, arra mindjárt visszatérünk). Szerdán aztán közölték, hogy változtatnak a programon: a női 5000 méteres síkfutás előfutamait délelőttről estére rakták át a nagy meleg miatt.
A hőségben végzett extrém testmozgásnak, különösen a hosszútávfutásnak, komoly kockázata van. Hiába beszélünk csúcsatlétákról, vagyis többnyire fiatal, erős szervezetű emberekről, a fizikai terhelés által okozott hőguta életveszélyes dolog, ami épp az ilyen sportolókat fenyegeti leginkább.
A „túlméretezett tünemény”, akinek a neve összeforrt a hőgutával
„Komoly gondolkodású, rasztahajú, túlméretezett tünemény” – így jellemezte 2001-ben egy portrécikk a Minnesota Vikings amerikaifutball-csapat akkor 27 éves, 193 centis, 154 kilós támadójátékosát. Korey Stringer, akit 1995-ben előkelő helyen draftoltak a profi, öt évvel később pedig beválogatták a liga All Star csapatába, a hetedik NFL szezonjára készült.
Ha az embert automatikus locsolórendszerrel áldotta meg az ég, akkor mindig legyen nála törölköző
– így viccelődött a velle interjúzó újságírónak azon, hogy hatalmas termetéből fakadóan kifejezetten izzadós. A nyárvégi edzőtáborok első napjai már a korábbi években is kifejezetten megterhelőnek bizonyultak számára, de akkor, 2001-ben a szokásosnál is fullasztóbb minnesotai nyártól még inkább szenvedett. Július 30-án, az első edzésen háromszor is hányt, ezért félre kellett vonulnia az edzők légkondis lakókocsijába. Másnap arra ébredt, hogy a rosszullétéről képet közölt a minnesotai sajtó. Annyira szégyellte magát, hogy hiába volt július 31-én még melegebb és hiába hányt ismét, teljes védőfelszerelésben tolta végig a két és fél órás edzést a 32 fokos melegben. Mire végzett, és hűvösbe vonulhatott, már szédült és gyengélkedett. Aztán romlott az állapota, az eszméletét is elvesztette, és soha többet nem ébredt fel.
Stringer történetében az a különösen tragikus, hogy a hirtelen halálát nem szívroham, nyaktörés vagy fel nem fedezett genetikai betegség okozta. A támadó a fizikai terhelés miatt elszenvedett hőguta szövődményei miatt halt meg, amit megelőzni és kezelni sem lett volna nehéz, de ahogy az ESPN megjegyzi, a sportorvoslás akkoriban gyakorlatilag alig figyelt még erre a sportolókra leselkedő súlyos veszélyre.
A halála viszont ráirányította a figyelmet a problémára az Egyesült Államokban. Mire 2010-ben a Connecticuti Egyetemen megalapították a Vikings játékosáról elnevezett, fizikai megterhelésből fakadó hőguta kutatására specializálódott Korey Stringer Intézetet (KSI), már pontosan lehetett tudni, hogy Amerikában átlagosan százból két sportoló hirtelen halálát ez okozta.
A KSI ezután folyamatosan újabb kutatási eredményeket közölt, miközben komoly nyomást gyakorolt a különböző sportszervezetekre, hogy olyan szabályzatokat hozzanak, amelyek jobban védik a hőségtől a sportolókat. Egy évtized alatt így sikerült elérni, hogy megfeleződött a hőgutához köthető sportolói halálesetek száma. Világszinten azonban még mindig ez az egyik leggyakoribb halálok a fiatal sportolók körében.
Mi is az a fizikai terhelés okozott hőguta?
A hivatalos anamnézis szerint a fizikai terhelés okozta hőguta súlyos, életveszélyes állapot, amely sportolás vagy egyéb extrém fizikai aktivitás, például katonai kiképzés következtében alakul ki. Olyankor, amikor egy egyébként jellemzően fiatal, egészséges szervezet magától képtelen arra, hogy megszabaduljon az izommunka során termelt hőtől, például azért, mert magas a külső hőmérséklet, a páratartalom és/vagy nincs légmozgás. A kiszáradás is nehezíti a hőleadást.
A hőség által okozott problémáknak két enyhébb fokozata is van. A hőgörcs, amely visszaveti a teljesítményt és szédülést okoz, illetve a hőkimerülés, amikor a testhőmérséklet már 38,3-40 fok közötti, és a sportoló ereje annyira elfogy, hogy képtelen folytatni a versenyt vagy az edzést, egyszerűen összeesik.
Ha azonban 40 fok fölötti lázat okoz a fizikai megterhelés és a külső hőmérséklet összhatása, akkor az ember már képtelen izzadással visszahűteni magát, így elkezdenek összeomlani a létfontosságú funkciói. Ez már az életveszélyes hőguta állapota, amikor azonnal meg kell kezdeni a szervezet külső hűtését. Ilyen esetekben nincs idő arra, hogy kórházba vigyék azt, aki rosszul van, azonnali jégfürdőre van szüksége.
Az idejében megkezdett, szakszerű hűtéssel nagyon hatékonyan meg lehet akadályozni, a visszafordíthatatlan, halálhoz vezető károsodásokat. A budapesti atlétikai vb-n hőgutát kapó futókat is így kezelték, és ez magyarázza azt is, miért tartanak 11 tonnányi jegyet a Nemzeti Atlétikai Központban.
Mennyire lehet a versenyzőket „hőállóvá” edzni?
Amikor kiderült, hogy a 2019-es atlétikai világbajnokság helyszíne Katar fővárosa, Doha lesz, hiába tolták őszre a versenyek időpontját és időzítették éjszakára a maratont és a gyaloglószámokat, mindenki tudta, hogy a fojtogató páratartalom és 38 fokos nappali hőmérséklet miatt az atlétákat extrém körülményekre kell felkészíteni.
A kanadai gyalogló, Evan Dunfee például nem sokkal az 50 méteres versenyszám előtt még jégfürdőben ült, és még a rajtvonalnál is fagyasztott törölközőbe csavarva hűtötte magát. A távot kevesebb mint négy óra alatt teljesítette, ez idő alatt összesen 74 alkalommal frissített, nem csak ivott, volt hogy locsolta és nedves szivaccsal törölgette magát, máskor jéggel telei sapkát vett a fejére vagy jéggel töltött törölközőt, úgynevezett „nyakvirslit” vett magához.
Azt, hogy stratégiája működött, nemcsak a megnyert bronzérme bizonyította, hanem azok az adatok is, amiket egy lenyelhető tabletta segítségével az Atlétikai Világszövetség kutatásának részeként mértek nála. Kiderült, hogy Dunfee a 31 fokos, 75 páratartalommal súlyosbított hőségben, az extrém terhelés ellenére is képes volt a verseny nagy részében 38,5 fok alatt tartani a testhőmérsékletét. A szakértők szerint ezen múlt, hogy maradt elég ereje az utolsó öt kilométerre, amikor egyet előzve tudott dobogós helyre feljönni. Mire célba ért, már 40 fok feletti testhőmérsékletet mértek nála is.
Bár a kanadai válogatott fizioterapeutája utólag hosszan elemezte, hogy nem is voltak annyira extrémek a dohai körülmények és simán fel lehetett készülni a melegre, az eredmények nem feltétlenül ezt mutatták. A női maratonon például a hetven indulóból mindössze negyvenen fejezték be a versenyt.
Az emberi hőtűrőképességét lehet valamennyire fokozni, Forma–1-es pilóták és teniszezők ezért szoktak kontrollált körülmények között, zárt kabinban edzeni a futópadon, ahol így 86 százalékosra is emelkedhet a páratartalom. A test verseny közbeni hűtése már nehezebb kérdés, hiszen elsősorban a sportág szabályain és a mozgás formáján múlik, mennyi lehetőség van rá. Jól látszik ez abból is, hogy a dohai atlétikai vb-n a futók óránként három deciliternyivel kevesebbet ittak, mint a gyaloglók.
Tokiói tortúra
A globális felmelegedés miatt elsősorban a téli sportokért és a téli olimpiák jövőjéért szoktak aggódni a szurkolók, pedig a nyári sportokra is igaz, hogy minél inkább nő a bolygón a hőmérséklet, annál inkább fenyeget annak veszélye, hogy a nagy sportesemények állóképességi tortúrává válnak. Erre hívta fel a figyelmet már az előző, tokiói olimpia előtt is a Brit Fenntartható Sportért Egyesület tanulmánya.
Bár korábban a Los Angelesben (1984), Atlantában (1996), Sydney-ben (2000), Athénban (2004), Pekingben (2008) és Rio de Janeiróban (2016) rendezett nyári olimpiai játékokon is 30 fok feletti csúcshőmérsékleteket mértek, Japánban ezt 70 százalékos páratartalom súlyosbította, ami erőteljesen fokozta a hőguta kialakulásának veszélyét.
Amikor Tokió 2013-ban pályázott a 2020-as olimpia rendezéséért, még enyhe és napos időjárást ígértek. Hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ezt miért hitte el, nem tudni, hiszen már az 1964-es tokiói játékokat is azért tartották ősszel, hogy megússzák a hőséget. Márpedig a japán főváros az azt követő évtizedekben háromszor gyorsabban melegedett fel a NASA szerint, mint a világ átlagosan. Ez nagyrészt azért történhetett meg, mert a várost annyi betonnal burkolták be, hogy a meleg levegő megrekedt, azaz „városi hősziget” alakult ki.
A koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott játékokat végül így is nyáron rendezték meg. A legmelegebb napon 33 fokot, a legfülledtebben pedig 78 százalékos páratartalmat mértek, és összesen több mint 30 sportolót kezeltek hőgutával a játékok alatt.
A nyíltvízi úszók arra panaszkodtak, hogy olyan volt, mintha „forró levesben” kellett volna versenyezniük a tokiói öbölben, ahol a víz hőmérséklete is elérte a 29 fokot. A leglátványosabb extrém eseteket azonban a teniszversenyek produkálták:
Be tudom fejezni a meccset, de meg is halhatok. Ha meghalok, maga lesz érte a felelős?”
– kérdezte a negyeddöntőben Daniil Medvegyev orosz teniszező a székbírótól. A torna második kiemeltje hiába kért két orvosi szünetet is, elvesztette a meccset. Később azt nyilatkozta, hogy nem látott és nem kapott levegőt a hőségtől, úgy érezte, bármelyik pillanatban összeeshet.
Nem ő volt az egyetlen, akinek meggyűlt a baja a meleggel a teniszpályán. Az akkori világelső Novak Djokovic arról beszélt, hogy húszéves pályafutása során sosem tapasztalt még ennyire megterhelő körülményeket, úgy érezte, mintha súlyokkal a vállán kellett volna játszania. A kazah Zarina Diyas és a spanyol Paula Badosa pedig fel is adta hőguta miatt a versenyt, utóbbit tolószékben vitték le a pályáról.
Hogyan tovább?
A Brit Fenntartható Sportért Egyesület alapítója kemény szavakkal kongatta a vészharangokat, amikor így fogalmazott:
Az emberi teljesítőképesség határain küzdő sportolóknak olyan környezetben kell versenyezniük, amely egyre ellenségesebbé válik az emberi szervezet számára. A sport iránti szeretetünk és étvágyunk kegyetlenségbe torkollhat”.
Annyiban biztosan igaza volt, hogy a tokiói olimpia nem festett szép képet arról, milyen jövő vár az állóképességi sportokra: globálisan egyre szűkül, hogy hol és mikor lehet megfelelő körülmények között versenyt rendezni. Egyre inkább indokolttá válna, hogy a nagy sportrendezvényeket hűvösebb évszakokra és reggeli vagy esti időpontokra szervezzék, illetve minél északabbi fekvésű helyszíneken tartsák meg.
Vagy ahogy ezt a The Guardian 2021-ben megfogalmazta, azt is mondhatjuk, hogy egyre több élsportoló válik olyan „veszélyeztetett faj” tagjává, amelynek folyamatosan szűkül az élőhelye.
Oliver Gibson, a Brunel Egyetem edzésfiziológia professzora már Tokió után biztosra vette, hogy éghajlatváltozás és a sportglobalizáció miatt a hőség alapvetően fogja megváltoztatni a sport működését. Szükségessé válhat például több játékmegszakítás és szünet bevezetése, és a versenyek halasztása, illetve a programok menet közbeni átvariálása. Csakhogy ez sem a tévés közvetítéseknek, sem a helyszíni szukolás reményében jegyet váltó nézők lelkesedésének nem tesz jót.
Előre látom, hogy a nagy csatát itt valószínűleg a műsorszolgáltatókkal kell majd megvívni, nem pedig magukkal a sportolókkal”
– fogalmazott Gibson, és ha ebből a szempontból nézzük, mi történik most a budapesti atlétikai vb-n, a két évvel ezelőtti jóslat nem tűnik túlzónak.
