Itthon hvg.hu 2023. augusztus. 25. 16:04

Véget érhet Herczeg Zoltán számára a szabad élet, ha az ügyészség indítványára visszakerül rá a nyomkövető

A drogkereskedelemmel gyanúsított divattervező néhány nappal ezelőtt szabadult a háziőrizetből.

Augusztus 20-án közel négy hónap házi őrizet és az azt megelőző fél év letartóztatás után lett vége Herczeg Zoltán divattervező, aktivista bűnügyi felügyeletének, ekkor lejárt a korábbi határozat, amit a bíróság nem hosszabbított meg.

Lekerült Herczeg Zoltán lábáról a nyomkövető, máris lubickol a szabadságban

A divattervező drogvádak miatt került előbb börtönbe, majd házi őrizetbe.

Herczeg lábára azonban lehet, hogy máris visszakerül a nyomkövető, ugyanis a Blikk úgy tudja, hogy az ügyészség fellebbezett a háziőrizet leljártáról szóló határozat ellen. A Fővárosi Főügyészség arról tájékoztatta a lapot, hogy a kerületi ügyészség fellebbezést jelentett be a végzéssel szemben, a gyanúsítottak bűnügyi felügyeletének ismételt elrendelése érdekében. Az ügyészség szerint „a 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető bűncselekménnyel gyanúsított két férfi eljárásban való jelenlétének biztosítása, valamint a bizonyítás eredményes befejezése érdekében a kényszerintézkedés szükséges és indokolt.”

Herczeg a Blikktől tudta meg, hogy az ügyészség fellebbezett.

Nagyon bízom az elsőfokú bírónak a helyes és bölcs értékítéletében és éleslátásában. Korrekt volt az indoklás, amivel megszüntették a bűnügyi felügyeletet.

– nyilatkozta a lapnak.

Annak a kalandos történetét, hogy Herczeg Zoltán hogyan bukott le a rendőrök előtt, az alábbi cikkünkben írtuk meg:

 

A titkosszolgálattól indult el a Herczeg Zoltán lebukásához vezető drogügyi nyomozás

Egy nemzetbiztonsági átvilágítás után került Herczeg Zoltán divattervező a rendőrség látókörébe. A hónapokig tartó telefonlehallgatások során kiderült, hogy több olyan barátja is tőle vásárolta a kábítószert, akik a médiában ismertek. Az érintettekkel drogteszteket végeztettek el, otthonukban házkutatásokat tartottak, de ők csak tanúként szerepelnek az ügyben. A hvg360 a Herczeg-ügy eddig nem ismert részleteinek járt utána.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.