A férfit állítólag a TEK-nek kellett kimenekítenie a dühös törökök gyűrűjéből.
Bántalmaztak egy magyar férfit Budapesten, aki az államalapítás ünnepe alatt Magyarországra látogató török elnöknek bemutatott a két kezével. A Terrorelhárítási Központnak (TEK) és a magyar rendőrségnek kellett közbeavatkoznia és kimenekítenie az illetőt, akire elmondása szerint Recep Tayyip Erdogan emberei szállhattak rá – írja a Magyar Narancs.
A portál beszélt is a férfivel, akit Bán Tamásként neveznek meg. Bán a feleségével és a fiával sétált, amikor figyelmes lett Erdogan konvojára, majd később azt is látta, hogy a török elnök és kísérői a Matild Palace hotelnél állnak meg. Bán is odament és akkor elmondása szerint Erdogan-szimpatizáns, feltehetőleg török származású emberek mellől nézte az eseményeket. Egészen addig, amíg Erdogan meg nem mutatta magát a tömegnek.
„Egyszer csak kijött a török elnök. A csapat mellettem integetett neki, Erdogan mosolyogva visszaintegetett. Én eközben a fejem fölé emeltem a két kezem és bemutattam neki, határozottan. Rám nézett és lehervadt az arcáról a mosoly”
– mesélte a férfi.
Ezt követően azt vette észre, hogy civil ruhás férfiak tartanak felé, akik előbb lefogták, majd rángatni kezdték, próbálták a kezét lefejteni, illetve valaki a heréjét markolászta, vélhetően annak reményében, hogy majd abbahagyja a mozdulatsort.
Végül levitték a földre, rátérdeltek a veséjére, hátára, csavargatták a kezét. Szorult helyzetéből végül elmondása szerint a TEK mentette ki, de a szétválasztás közben így is kapott még pár pofont a törököktől, akik közül az egyik, bár akcentussal, de magyarul káromkodott.
A helyszínre időközben több rendőr is érkezett, akik a TEK-esekkel félkörívet alkotva igyekeztek Bán Tamást kimenteni a törökök gyűrűjéből, majd egy rendőrautóba ültették és elhajtottak vele Budára, ahol elengedték.
Azt mondta, a rendőrök és TEK-esek segítőkészek voltak, megkérdezték, hogy igényel-e egészségügyi ellátást, esetleg hívjanak-e mentőt. Bán könnyebb sérülésekkel megúszta: a jobb középső ujján felszakadt a bőr, az öklén, térdén, sípcsontján néhány horzsolás keletkezett.
Mire megérkeztek Budára, addigra szerinte a Belügyminisztérium már tudhatott az esetről, legalábbis ezt vette ki a hatóságiak párbeszédéből. Megkérdezték, hol fog tartózkodni, hogy küldjenek arrafelé időközönként járőrt. Bán vasárnap késő esti beszélgetésükkor még a fővárosban volt, de egyébként nem Budapesten lakik.
Eredetileg nem akart a sajtóval beszélni, vélhetően, amikor a Mérce tudósított az esetről, még a nevét sem akarta hozzá vállalni, ezért hivatkoztak valószínűleg ott Sándorként rá. Később azonban, barátai biztatására meggondolta magát, sőt most már valamiféle eljárás kezdeményezésében is gondolkodik, hogy ne lehessen a történteket eltussolni.
A Narancs kérdéseket küldött a történtekkel kapcsolatban a TEK-nek és a rendőrségnek is, amennyiben válaszolnak, frissítik a cikküket.
(Képünkön Erdogan török államfő találkozik Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel augusztus 20-án, Budapesten.)