Magyarországon csökkent az elmúlt tíz évben az egyik legnagyobb arányban a népesség az Európai Unióban. Bár többen költöztek Magyarországra, mint amennyien elvándoroltak, a természetes fogyás mintegy 4 százalékos volt 2012 és 2022 között.
Az Eurostat júliusban közzétette a 2022-ig tartó népességváltozási statisztikákat: ebből kiderül, hogy Magyarországon volt a negyedik legnagyobb arányú a népességfogyás. Ezt a bevándorlás ugyan valamelyest tompította, hiszen többen érkeztek, mint amennyien elhagyták az országot, mégis csaknem 3 százalékos volt a népességfogyás 2012-höz képest. Ezzel szemben az unió népessége 1,4 százalékkal növekedett. Legnagyobb arányban a nyugat-európai országoké, ahol szinte kizárólag a bevándorlásnak köszönhető a bővülés.
Azonban más frissen közölt statisztikákban is a legrosszabbak között teljesített Magyarország: a diákok több mint 12 százaléka korán elhagyja az iskolát, ez a harmadik legrosszabb adat az unióban.
Minden ötödik magyar van kitéve a szegénység kockázatának, ami szintén rosszabb az uniós átlagnál, és az egyhetes nyaralást sem engedheti meg magának 10-ből négy magyar, amit tovább tetéz a brutális élelmiszerár-emelkedés.