A terápia legalább fél évig fog tartani, erre az időszakra felfüggesztették a büntetőeljárást és pártfogót jelöltek ki az előadó mellé.
Megkezdte az elterelést a Fővárosi Főügyészség szerint az az ismert énekesnő, akit tavaly októberben kábult állapotban, vágásokkal a karján szállítottak kórházba a rendőrök – írja a Blikk. A bulvárlap beszámolója szerint a nő szervezetében kábítószert találtak. Az ügyben rendőrségi vizsgálat indult, azt azonban később felfüggesztették, mert az előadó vállalta, hogy terápián vesz részt.
A terápia legalább fél évig fog tartani, az előadó elleni eljárást pedig egy évre fel is függesztették. Galgóczi Zoltán ügyvéd a Blikknek azt mondta, hogy akinek ilyenen kell részt vennie, annak jellemzően hetente egyszer kell eljárnia rá. A terápia elvégzését ráadásul egy pártfogó is ellenőrzi, akit az ügyészség jelöl ki. Azonban mivel közismert személyről van szó, az illető kérhet speciális bánásmódot, egyéni kezelést is.
Az énekesnőről a bulvársajtó tavasszal azt írta, megfenyegette az alvilág, mivel ismert dílereket dobott fel. Akkor megírtuk, Magyarország nem Mexikó, így valószínűtlen, hogy valódi veszélyben lett volna:
(Címlapképünkön kokain látható, illusztráció.)Mit tehet a rendőrség, ha valóban megfenyegette az alvilág a népszerű magyar énekesnőt?
Vérdíjat és elhallgattatást emleget a bulvársajtó, miután egy tavaly októberben drogfogyasztáson kapott énekesnő feldobta a rendőrségnek dílereit. Magyarország azonban nem Mexikó: szinte kizárt, hogy bárki megtámadjon egy országosan ismert embert. Ha viszont meg is próbálná, az énekesnőnek is vannak eszközei vele szemben.