Meghalt Roberta Flack, a Killing Me Softly legsikeresebb verziójának előadója
Az énekesnő 88 éves volt.
Az énekesnő 88 éves volt.
A négyszeres Grammy-jelölt Ingrid Andress nem nagyon találta a megfelelő hangokat a hétfői produkciója során
„Sok minden rajtam áll, hogy megvalósul-e, és hogyan valósul meg” – mondja Cseri Hanna énekesnő, aki cserihanna nevű zenei projektjében, valamint bábszínházi munkájában is mindenesként dolgozik. Cseri Hannával Szilágyi Sára beszélgetett.
A cseh sztárt törökországi otthonában lőtte le a férje, aki magával is végzett.
Philadelphiában május volt a legerősebb hónap a szállodai bevételek tekintetében a világjárvány kezdete óta, nagyrészt a városban tartott Taylor Swift-koncertek miatt beáramló vendégeknek köszönhetően – írták a Federal Reserve tisztviselői a júliusi bézs könyvben.
A terápia legalább fél évig fog tartani, erre az időszakra felfüggesztették a büntetőeljárást és pártfogót jelöltek ki az előadó mellé.
Nem valószínű, de az F1-es versenyző azért rájátszik a pletykára.
Vérdíjat és elhallgattatást emleget a bulvársajtó, miután egy tavaly októberben drogfogyasztáson kapott énekesnő feldobta a rendőrségnek dílereit. Magyarország azonban nem Mexikó: szinte kizárt, hogy bárki megtámadjon egy országosan ismert embert. Ha viszont meg is próbálná, az énekesnőnek is vannak eszközei vele szemben.
Az énekesnő drogprevenciós programokkal megúszhatja a komolyabb büntetést.
Fleck legismertebb dala a Killing Me Softly with His Song 1973-as változata.